Sport

Szabad az út, lemondott a Full Tilt vezetősége

A korábbi tulajdonosok és vezetők lemondtak, így a felvásárlást intéző Bernard Tapie csoport hamarosan újrakezdheti a Full Tilt Poker működtetését.

A szeptemberben feljelentett négy Full Tilt Poker tulajdonos, Chris Ferguson, Howard Lederer, Rafe Furst és Ray Bitar tegnap lemondtak vezetői pozíciójukról és elismerték bűnösségüket – írja a Poker.hu.

A négy korábbi tulajt pénzmosással, valamint szerencsejáték és piramisjáték különös kombinációjával vádolták meg, amelynek következtében fejenként 12-42 millió dolláros büntetésre számíthatnak.

A lemondásuk azonban megnyitotta az utat az új befektető és felvásárló Bernard Tapie csoport előtt, amely folyamatosan tárgyalásokat folytat az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériumával, hogy a Full Tilt Poker egykori játékosai visszakaphassák befagyasztott pénzeiket és megkezdődhessen a terem újraindítása.

Előreláthatólag két héten belül az utolsó szálak is elvarrásra kerülhetnek, amivel több tízezer játékos lélegezhet fel végre. Ha az utolsó akadály is elhárul, akkor a terem működési engedélyével rendelkező Alderney Gambling Control Comission se állna útjába a terem újraélesztésének, amely felől az AGGC megerősítést is adott.

A Fekete Péntek óta több ezerszer lesajnált terem tehát nagy esélyt kapott, és ha Bernard Tapie mindenhez megkapja a szabad utat, akkor remélhetőleg ott valami nagy dolog lesz kialakulóban. Az első lépcső ehhez természetesen az ISPT, International Stadium Poker Tour lehet, amely a világ legnagyobb versenysorozatává nőheti ki magát egyik pillanatról a másikra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik