Sport

Ungvári Miklós Tatabányán folytatja

A sportoló kedden írta alá a szerződést, amelynek értelmében az Ippon SE és a Tatabányai Sport Club kettős igazolású versenyzője lesz.

Magyarország egyik legeredményesebb dzsúdósa az egykori bányászváros színeiben készül a londoni olimpiára. A háromszoros Európa-bajnok és háromszoros világbajnoki bronzérmes sportoló szakmai munkáját Bíró Tamás, Katics László és Csernoviczki Csaba közösen irányítja – tette hozzá Schmidt Csaba.

Ungvári Miklós igazolásával Csernoviczki Éva mellett cselgáncsban újabb olimpiai éremesélyes sportolója lesz Tatabányának – emelte ki a polgármester, jelezve, hogy rajtuk kívül a gyalogló Füsti Edina is ott lehet Londonban.


Sámuel Botond
, a Tatabányai Sport Club ügyvezető elnöke elmondta, a 66 kilósok között versenyző Ungvári Miklóssal nyílt edzéseket és iskolalátogatásokat is terveznek a cselgáncs népszerűsítése érdekében.

Az Ippon SE tavaly a hatodik legeredményesebb egyesület volt Magyarországon. A klub 2007-ben alakult, Csernoviczki Csaba V. danos szakedző vezetésével. Az akkori létszám többszörösére nőtt, jelenleg körülbelül 90 sportoló látogatja az edzéseket.

A klub legeredményesebb versenyzője Csernoviczki Éva, aki hetedik helyen végzett a pekingi olimpián, világbajnoki bronzérmes, felnőtt kontinensviadalon háromszor volt második, egyszer pedig harmadik helyezett, háromszor nyert U23-as Európa bajnokságot.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik