Sport

Megkapta a BL-címvédőt a Győr

A címvédő Larvik, a dán Midtjylland és a spanyol Itxako Navarra lesz a Győr ellenfele a női kézilabda Bajnokok Ligájában.

A Bajnokok Ligájában a Győri Audi ETO KC – mivel csoportelső lett – a középdöntőben egy másik elsőt (a címvédő Larvikot), valamint két csoportmásodik együttest (a dán Midtjyllandot és a spanyol Itxako Navarrát) kapott. Konkoly Csaba, a Rába-parti együttes vezetőedzője hétfőn a Sport24-nek elmondta, igazából mindegy, kivel kerül szembe az ETO a lényeg az, hogy a középdöntőből is továbbjusson a gárda.

“Az már a sorsolás előtt tudott volt, hogy nem  >>nagyon<<, hanem >>nagyon-nagyon<< erős csapatokat kapunk. A Larvik címvédő, míg a spanyolok képesek arra, hogy beleszóljanak az első két hely sorsába. A Midtjylland erejét nem ismerem, de sokat mond, hogy a Trondheimnél volt jobb. Ebből a csoportból kell továbbjutó helyen végeznünk. A másik ágról a Valcea kiemelkedik a mezőnyből, és a románok mellett a Buducsnosztot várom az elődöntőbe” – mondta a sorsolás után a szakember.

Kelecsényi Ernő, a Győri Audi ETO elnöke
Kelecsényi Ernő, a Győri Audi ETO elnöke nyilatkozatában kifejti, nehéz csoportba kerültek, de bizakodva várják a megmérettetéseket:
„A nehezebb csoportba kerültünk, de mindhárom ellenfelünket jól ismerjük, hiszen a Larvikkal tavaly ugyanabban a csoportban szerepeltünk, az Itxakoval pedig elődöntőt játszottunk.
A tavalyi BL-döntősökkel vívott csatáink bizonyára fantasztikus hangulatú mérkőzéseket ígérnek, főleg azt figyelembe véve, hogy a norvég színekben BL-győztes Heidi Löke idén már győri szívvel, győri színekben küzd.
A Győri Audi ETO célja természetesen az elődöntőbe jutás, minden mérkőzésen győzelmi elvárásokkal fogunk pályára lépni. A válogatott elfoglaltságok miatt a következő hónap kimarad a felkészülés szempontjából, de december végétől csapatunk teljes gőzzel folytatja az edzéseket a február elején folytatódó BL-középdöntőkre.”

Két négyes csoport alakult ki egyébként, a kvartettekből az első két helyezett jut az elődöntőbe, ahol az elsők a másodikakkal találkoznak, és a visszavágó lesz majd a csoportgyőztesek otthonában.

A BL középdöntőjében
1. csoport: Larvik (norvég), GYŐRI AUDI ETO KC, Itxako Navarra (spanyol), FC Midtjylland (dán)
2. csoport: Buducsnoszt Podgorica (montenegrói), Oltchim Valcea (román), Krim Ljubljana (szlovén), Metz (francia)
A középdöntő játéknapjai: 2012. február 4/5., 11/12., 18/19., 25/26, március 3/4., 10/11.

A papírforma alapján a Békéscsabának és a Debrecennek van a legnehezebb dolga a spanyol Mar Alicentéval, illetve Mar Saguntóval, míg a kupagyőztesek között címvédő Ferencvárosnak a Don mellé, a távoli Rosztovba kell utaznia. Az Alicante az előző idényben az FTC-től kapott ki a KEK-döntőben.

“A Rosztov komoly csapat, de túl kell rajta jutnunk. Nem bánkódunk, úgysem tudunk mit csinálni. A nagy távolság miatt szeretnénk, ha mindkét meccs Budapesten lenne, és ezért gyorsan felvesszük a kapcsolatot az oroszokkal. Változatlanul a négy közé jutás a cél” – így Elek Gábor, a Fradi mestere.

A KEK nyolcaddöntőiben
Rosztov Don (orosz) – FTC-RAIL CARGO HUNGARIA
Mar Sagunto (spanyol) – DVSC-FÓRUM
ALCOA FKC – RK Zajecar (szerb)
Jolidon Cluj (román) – Dinamo Volgograd (orosz)
Trondheim (norvég)-Lubin (lengyel)
Leipzig (német)-Metalurg Szkopje (macedón)
Viborg (dán)-Sa:vehof (svéd)
Randers (dán)-Zvezda Zvenyigorod (orosz)
első mérkőzés: 2012. február 4/5., visszavágó: február 11/12.

Az EHF Kupában a Vác a török Piyango, a Budapest Bank-Békéscsaba pedig az előző idényben az FTC ellen KEK-finalista spanyol Mar Alicente csapatával találkozik a nyolcaddöntőben. Az első mérkőzésen mindkét magyar résztvevő idegenben kezd.

Az EHF Kupa nyolcaddöntőiben
Piyango (török) – VÁC
Mar Alicante (spanyol) – BUDAPEST BANK-BÉKÉSCSABA
Esbjerg (dán)-Holstebro (dán)
Bayer Leverkusen (német)-Asztrahany (orosz)
Mios (francia)- Nimes (francia)
Vejen (dán)-Frankfurter HC (német)
CSM Bucuresti (román)-Zalau (román)
Lada Togliatti (orosz)-Bera Bera (spanyol)
első mérkőzés: 2012. február 4/5., visszavágó: február 11/12.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik