Sport

Jövőre tér vissza a dopping miatt eltiltott kerekes

Kétéves eltiltása lejárta után a következő szezonban a Movistar csapat színeiben tér vissza az országúti kerékpársportba Alejandro Valverde.

A 2009-es spanyol körversenyen, a Vueltán győztes sportoló eltiltása december 31-én jár le, és a spanyol együttes bejelentése szerint kedden mutatják majd be hivatalosan.

A Movistar Alejandro Valverde korábbi istállójának, az Illes Balearsund Caisse d’Epargne-nak az utódja, a kerekes február óta már itt készül.

Az időközben már 31 éves Valverdét 2009-ben tiltotta el az Olasz Olimpiai Bizottság, mert a 2008-as Tour de France olaszországi szakasza után adott doppingmintáját összehasonlították az Eufemiano Fuentes “doppingdoktornál” 2006-ban megtalált, a versenyző monogramjával ellátott vértasakban lévő vérrel, s az összevetés alapján egyértelművé vált, hogy a két minta ugyanattól a személytől származik. A kerekes fellebbezett, de előbb a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS), majd a Svájci Legfelsőbb Bíróság is elutasította a keresetét, ráadásul az olaszországi eltiltást nemzetközivé is tették.

Fuentes több mint hatvan sportolót látott el doppingszerekkel, s a többségük kerékpáros volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik