Az izgalmas mérkőzésen a vidéki együttes 12 másodperccel a vége előtt szerezte meg a győztes gólt, és először hódította el a serleget. A 3-6-os hátrányból felálló Szeged 2001 óta az első döntőjét vívta, a Honvéd már a nyolcadik kupaaranyára hajtott.
Kiegyensúlyozott, de gólszegény első negyed után megindult a gólgyártás. Mátyás néhány pillanattal a félidő előtt belőtt góljával a címvédő Honvéd 4-3-as vezetéssel vonulhatott szünetre.
A második játékrészben először újra Mátyás volt eredményes, a fővárosiak elkapták a fonalat, és 6-3-ra elhúztak.
A Szeged edzője, Vincze Balázs ekkor időt kért, és ez segített a Tisza-partiakon. Az utolsó negyedre egy gólra feljött a vidéki csapat.
A zárónegyedben oda-vissza potyogtak a gólok, de az utolsó, mindent eldöntő találatot a szegediek légiósa, Joseph Kayes szerezte, ezzel 9-8-ra a Szeged története első Magyar Kupa-győzelmét aratta.
Vad Lajos, a vesztes Honvéd edzője nehezen emésztette meg a vereséget, s természetesen kitért a vitatott utolsó kiállításra is.
„Az első mondatom a gratulációé, jókívánságomat fejezem ki a Szegednek és kollégámnak, Vincze Balázsnak. Az utolsó kiállításhoz csak annyit fűznék hozzá, hogy Juhász György játékvezető, akit ki akarnak küldeni a londoni olimpiára, nyugodtan utazzon ki. De csak az IBUSZ-szal…”
A lefújás után Gergely István, a Honvéd csapatkapitánya és Szívós Márton is magával kikelve tiltakozott a zsűriasztalnál, mindketten földhöz vágták sapkájukat, csak nehezen tudtak megnyugodni, ha egyáltalán sikerült nekik.
Gergely még negyedórával később is feldúltan magyarázta: „Napi hat órát edzek azért, hogy megnyerjük a kupát, erre egy olyasvalaki, aki nem is vízilabdázott, megfoszt bennünket a megérdemelt győzelemtől…”
A megkérdezett szakemberek, egykori neves játékosok egyöntetűen állították, jogtalan volt a kiállítás 33 másodperccel a lefújás előtt. Horkai György olimpiai bajnok, egykori szövetségi kapitány, a jelenlegi utánpótlás-szakvezető is kijelentette. „Nem volt kiállítás…”
Mindenesetre az eredmény így vonul be az annalesekbe: Groupama Honvéd-Szeged Beton VE 8:9.
A győztelem magyarázata Vincze Balázstól
Vincze Balázs, a Szeged edzője pályafutása – mármint edzői pályafutása – eddigi csúcspontjaként éli meg ezt a sikert. Pedig nem úgy tűnt a harmadik negyed elején, hogy ebből győzelem lesz…
– Mit mondott a játékosainak, amikor 3-6-os állásnál időt kért?
– Átálltunk egy másik védekezésre, valamint azt mondtam a fiúknak, hogy még semmi sincs elveszve. Nem is volt, mert felzárkóztunk, a védekezésváltás meghozta az eredményét. Az pedig, hogy 3-6-ról fordítottunk, még értékesebbé teszi a győzelmünket.
– Játékosként vagy edzőként édesebb a siker?
– Mindig a legutolsó a legédesebb.
– Gondolom, ez edzői pályafutásának az eddigi csúcsa.
– Mindenképpen. Illetve az, ahogy eljutottunk idáig, a Bajnokok Ligája, meneteléssel, a Partizan Beograd legyőzésével együtt.
– Ennek a mai győzelemnek mi volt a kulcsa?
– Az, hogy nem zuhantunk össze, és ezzel a nagy hittel 3-6-ról fel tudtunk állni. Szerencsére gyorsan jöttek a gólok, és amikor megint elment két góllal a Honvéd, akkor sem pánikoltunk, hanem mentünk tovább. Az utolsó gól, amit belőttünk, az maga volt a csoda.
– Az utolsó, a győzelem kérdését eldöntő kiállítást nehezményezték a honvédosok. Mi az ön véleménye?
– Most már teljesen mindegy. Megítélték, mi kihasználtuk – ez a lényeg.
Egy új-zélandi bennszülött, Joseph Kayes lőtte a győztes szegedi gólt
Joseph Kayes az új-zélandi pólósport történetének legnagyobb sikerét aratta a Szeged Magyar Kupa-győzelmével. A maori óriás lőtte a kilencedik, győztes gólt.
Tizenkét másodperccel a befejezés előtt, egy vitatható emberelőny végsőkig történő kijátszása után bombázott a hálóba a center helyéről a harmadik szegedi idényét taposó, 20 éves pólós. Kayesszel percekkel a lefújás után, az ünneplés örömmámorában beszélgettünk.
– Egy új-zélandi srácnak ez olyan lehet, mint egy álom.
– Olyan is, még most sem hiszem el, hogy igaz.
– Mi futott át az agyán, amikor megkapta a labdát a győztes támadásuk végén?
– Hogy mi? Az, hogy a ku..a életbe, ezt nem szabad kihagynom. Minden erőmet beleadtam a lövésbe, aztán a többire már nem is emlékszem.
– Mióta vízilabdázik?
– Kilencéves korom óta, azaz tizenegy éve.
– És mióta játszik Szegeden?
– Ez a harmadik idényem. A nyáron megoperálták a lábamat, de szerencsére gyorsan felépültem, és most már nem is érzem a sérülésemet.
– Ahogy elnézem, szépen és gyorsan beilleszkedett.
– Be bizony! Úgy érzem magam itt Szegeden, mintha otthon lennék, sőt, ha a pólót nézzük, akkor még jobban is.
– Ez most biztosan vezető hír lesz Új-Zélandon, mármint, hogy az ön góljával nyerte meg a Kupát a Szeged…
– Ne vicceljen, azt sem tudják, hogy létezem. A vízilabda sehol sincs a rögbihez képest. Az, hogy egyet pislogott valamelyik rögbisztár, nagyobb hír az én Magyar Kupa-nyerő gólomnál.
– Azt azért ne mondja, hogy senki sem tud önről odahaza!
– Na jó, pólós körökben tényleg szenzáció lesz a gólom, de a pólós körök nem sokat számítanak új-Zélandon.
– Mondja csak, ez a maorinak látszó tetoválás a jobb karján tényleg maori motívumokat tartalmaz?
– Az nemcsak maorinak látszik, hanem az is. Nekem is maori vér csörgedezik az ereimben.
– Meddig marad még Szegeden?
– Remélem, sokáig. Ebben a szezonban ki akarok tenni magamért, aztán majd meglátjuk, hogyan tovább.
