Sport

A pontozók billentették helyre a király koronáját

Manny Pacquiao többségi pontozással nyert Juan Manuel Marquez ellen a las vegasi váltósúlyú WBO-gálán - pedig a meccs nagyon nem ezt sugallta.

Az MGM Grand arénájában, illetve a világon mindenhol (kivéve Mexikót) a filippínó zsenit tartották a két bokszoló harmadik összecsapása esélyesének. Inkább csak az volt a kérdés, hogy mikor intézi el PacMan Marquezt a váltósúlyú WBO-címmeccsen.

Az egyik verzió az volt, hogy gyorsan, ha az izomtömeg-növelésen átesett mexikói nekiront Pacquiaónak, aki kedvére kontrázhat.

Ez nem jött be, az első négy menetben szinte semmi sem történt, ami a két harcos mentalitását és korábbi küzdelmeit alapul véve negatív csoda volt.

Véletlennek azonban nem mondható, Marquez szándékosan volt óvatos, ellenfele viszont nem tudta kiosztani szokásos üészáporait, Pacquiao pörgött, pörgött, de nem működött.

A mérkőzés közepétől aztán Marquez szép csandben átvette az események irányítását, villámgyors tempóütésekkel rongálta PacMan arcát, rácáfolva mindazokra, akik szerint kora és a felszedett izomkötegek miatt lelassult.

A mexikói pontosan és erősen ütött, míg a filippínó saját maga árnyékaként bokszolt, pattogott, sokat ütött, de döntő részben a levegőnek osztotta ki a pofonokat.

Marquez nyeregette a középső meneteket, a hajrában Pacquiao próbált rátenni még egy lapáttal, de megint pontatlan volt, míg Marquez ki tudta használni, hogy riválisa félretette a védekezést.

A 10. menetben összefejelt a két fél, Pacquaio szemöldöke fel is repedt, de a vérzés inkább kellemetlen volt, mint súlyos.

A végén sem változott lényegében semmi, Pacquiao hajtott, de tompa, fásult volt, a várható parádé miatt jegyet váltók elkezdték kifütyülni a bálványt.

Az utolsó másodpercekben is a levegőt ütötte a fülöp-szigeteki, Marquez volt a stabilabb, ennek megfelelően a mexikói jogosan lökte égnek a kezét a gong után.

Pacquiao sarka még a kötelező győzelemvárást sem igen tudta sugározni, akkor kezdtek csak feléledni, amikor az első pontozó döntetlenre adta a meccset. A másik két bíró csúnya meglepetésre a filippínót hozta ki győztesként, aki így újra legyőzte Marquezt – de csak hivatalosan.

Igazából viszont Pacquiao a stábbal együtt valamit nagyon elrontott, és csak a pontozóknak köszönhette a címvédést – a füttykoncertet pedig saját maga gyenge teljesítményének.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik