Sport

Parádés Alba-feltámadás a Körmend ellen

Kiváló mérkőzésen az Albacomp 72-69-re legyőzte az eddig veretlen Körmend együttesét a férfi kosárlabda-bajnokságban.

Rövid időn belül második rangadóját vívta az Albacomp a férfi kosárlabda NB I-ben. A székesfehérváriak a múlt héten a vártnál sokkal simábban intézték el a Kecskemétet, szombat este pedig egy eleddig szintén veretlen ellenfél, a Körmend érkezett vendégségbe.

A fehérváriak eddig egyszer, a Falco otthonában kaptak ki, hazai pályán nem jellemző rájuk, hogy vesztesen hagyják el a parkettet. Nos, Németh István triplájával indult a mérkőzés, és a Körmendet azonnal meg is nyugtatta az előny: irányították a találkozót.

Érdekesség, hogy az elején mindkét oldalon sokat próbálkoztak a játékosok a triplavonalon túlról, nem túl sok sikerrel. A második negyedben aztán Ferencznek kettő is összejött, elhúzott a Körmend (26-34). Később Cseh és Németh talált be kintről, demoralizálva a hazai drukkereket.

Darian Townes volt a meccs egyik hőse, ugyanis ellenállhatatlanul szedte a lepattanókat mind a saját, mind az ellenfél palánkjánál, összesen 15-ig jutott. A harmadik negyed elején már 16 ponttal is vezetett a vendégcsapat, a hazaiakban csak Hollis tartotta a lelket.

Nem úgy az utolsó játékrészben, amikor a közönség támogatása mellett, na meg a körmendiek nagyobb mellénye jóvoltából egyre inkább közelebb került a vasiakhoz a hazai csapat. Chism volt az egyik kulcsfigura, az amerikainak épp a héten toldották meg a szerződését a próbaidő után, ezt most meg is hálálta. 12 pontot és 11 lepattanót, 2 asszisztot és 5 szerzett labdát írhattunk a neve mellé a meccs végén.

Kettő perccel a vége előtt 67-69-re jött fel az Albacomp, amely tehát 16 pontos hátrányból állt fel a meccs végére, sőt, 1 perccel a találkozó vége előtt El-Amin 70-69-re alakította három pontjával az eredményt (egy kihagyott büntető után a második bement, majd Bell eladta a labdát, Chism megszerezte és gólpasszt adott El-Aminnak).

Jöhetett a Körmend, de eladta a labdát, Simon ugyan elhibázta a dobást, de Keller leszedte a lepattanót, és 72-69-re változtatta az állást. Bell próbálkozott 20 másodperccel a vége előtt hármassal, nem ment be, majd az Alba-támadásnál odaütöttek a körmendiek. Hollis mindkét büntetőt kihagyta, de a Körmend már nem tudott 11 másodperc alatt érvényesülni.

Az Albacomp a sírból hozta vissza a meccset, és ezzel elvette a Körmend veretlenségét. A nap további két mérkőzéséről ITT írtunk.

Eredmény – férfi kosárlabda NB I.
Albacomp – Fortress Körmend 72-69 (17-22, 17-23, 20-16, 18-8)
A legjobb dobók: Hollis 21, El-Amin 18, Chism 12, Simon 11, illetve Townes 17, Németh, Bell 13-13

Ajánlott videó

Olvasói sztorik