Sport

A Honvéd legyőzte az Egert, kupadöntős

Dobos Sándor
Dobos Sándor

újságíró. 2011. 11. 12. 16:53

A Groupama Honvéd pólócsapatát a második óriás sem tudta megállítani, Vad Lajos gárdája kupadöntőt játszhat.

Az első Theodora Magyar Kupa elődöntőt a bajnok Eger, és a kupából a negyeddöntők során a Vasast meglepetésre búcsúztató, mellesleg címvédő Honvéd játszotta a Szőnyi úti uszodában.

Remekül teljesít az utóbbi időben a Groupama Honvéd, ugyanis a klub anyagi problémákkal küszködik, ilyen körülmények között pedig mindig nehezebb összpontosítani.

Rendkívül szoros találkozót játszottak a fiúk, látszott, hogy nagy a tét. Egyik csapat sem tudott kétgólos előnyre szert tenni a meccsen.Jól jelzi az idegeskedést, hogy 11 emberelőnyt kapott mindkét együttes a hosszabbításig, és az Eger 4, a Honvéd csak 2 alkalommal tudott gólt szerezni emberfórból.

Vad Lajos csapatában Salamon Ferenc brillírozott, 5 gólt szerzett a mérkőzésen. Az egriek buta hibákat követtek el, 9-8-as Vasas-vezetésnél például Varga Zsolt egészen könnyen adta el a labdát saját csapata támadásakor.

53 másodperccel a vége előtt emberelőnybe került az Eger, Gerendás György pedig azonnal időt kért. A támadás végén Kovács Gábor lövésénél Gergely István bravúrosan védett, döntőbe jutott a Honvéd.

Eredmények – vízilabda Magyar Kupa, elődöntők
ZF Eger – Groupama Honvéd 8-9 (2-3, 3-1, 2-2, 1-2, 0-1, 0-0)
A gólszerzők: Lukas (2), Varga Zsolt (2), Naganuma, Bátori, Biros, Hosnyánszky 1-1, illetve Salamon (5), Szivós (2), Hárai, Kovács 1-1
vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.