Sport

Federer a 800-as klubban

Roger Federer legyőzte Juan Monacót a teniszezők párizsi mesterversenyén, ott van az elődöntőben. A korábbi világelső 800. ATP-győzelmét aratta.

A nem kiemelt argentin Juan Monaco már a negyeddöntőbe jutással is erőn felül teljesített, így nem csoda, hogy Federer szórakoztató, látványos mérkőzésen, különösebb gond nélkül masírozott az elődöntőbe.

A diadalon felül újabb mérföldkőhőz érkezett a tizenhatszoros Grand Slam-bajnok és rekordhalmozó svájci, hiszen ez volt a nyolcszázadik ATP-szintű győzelme pályafutása során.

Ezzel pedig kis létszámú, illusztris klub tagjának mondhatja magát mától.

Az 1968 óta tartó „Open era” 800 győzelmet szerzett játékosai
1. Jimmy Connors   1242
2. Ivan Lendl             1071
3. Guillermo Vilas      923
4. John McEnroe        875
5. Andre Agassi          870
6. Stefan Edberg        806
7. Roger Federer       800

Federer tegnapi győzelmének legszebb pillanatai:

A harmadik kiemelt ellenfele holnap Tomas Berdych lesz, aki szetthátrányból fordítva ütötte ki a tizenhét meccs óta veretlen Andy Murrayt.

A három óra és tizenhárom percig tartó maratoni ütközetben a legmagasabban jegyzett cseh tökéletes taktikát dolgozott ki a brit ellen. Sokat kockáztatva (42 nyerő/62 ki nem kényszerített hiba), támadólag lépett fel már a mérkőzés kezdetén, sokat röptézett (negyvenhétszer járt a hálónál, abból harminckétszer övé lett a pont), adogatóként pedig hatalmas szervájára támaszkodott.

Az első szett mégis elment a 196 centi magas cseh számára, mivel mind az öt bréklehetőségét elpuskázta, míg Murray a kilencből egyet megcsinált.

A második játszmában azonban történt valami a skóttal, valószínűleg az a combsérülés hátráltatta, amely miatt az előző körben, Roddick ellen is ápolták. Berdych pedig egyre magabiztosabbá vált, bár 5-4-nél képtelen volt kiszerválni a szettet, a rövidítést már behúzta, és meccsben maradt.

A harmadik felvonásban fordult a kocka, ekkor már Berdychnek volt kevesebb fogadóelőnye, mégis 4-4-nél neki sikerült brékelnie, majd egy több mint tíz perces, idegtépő adogatójáték végén tett pontot a kimagaslóan színvonalas és izgalmas derbi végére.

Berdych zsinórban harmadszor verte meg Murrayt, a brit eddig egyetlen alkalommal, 2005-ben tudott nyerni kettejük párharcában.

Már csak egy hely kiadó a legjobb négy között Párizsban. Miután Novak Djokovic visszalépett, Jo-Wilfried Tsonga játék nélkül jutott elődöntőbe.

Az esti programban dől el, kivel csap össze holnap a francia közönségkedvenc: a fogadókirály David Ferrerrel vagy az adogatógép John Isnerrel.

Eredmények – ATP-torna, Párizs (2,75 millió euró), negyeddöntő
Berdych (cseh, 5.) – Murray (brit, 2.) 4-6, 7-6, 6-4
Federer (svájci, 3.) – Monaco (argentin) 6-3, 7-5
Tsonga (francia, 6.) – Djokovic (szerb, 1.) – Djokovic visszalépett
19:30-tól:
Ferrer (spanyol, 4.) – Isner (amerikai)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik