Sport

Az égiek a Kemény-csapattal voltak

Az olimpiai bajnoki címvédő magyar férfi válogatott könnyű, a női viszont nehezebb csoportba került a januári, eindhoveni vízilabda Eb-n.

A vlv.hu beszámolója szerint a pénteki sorsoláson eldőlt, hogy az Európa-bajnokságon Kemény Dénes együttese az A jelű hatosban Olaszországgal, a házigazda Hollandiával, Macedóniával, Törökországgal és Görögországgal csatázik majd.

“Játszottunk gyakran nagyon erős csoportban, ez most könnyebbnek tűnik, de igazából akkor lesz ennek haszna, ha meg is nyerjük a csoportot! Akkor ugyanis négy között vagyunk. – mondta a férfiak szövetségi kapitánya. – Most ha belegondolok, amióta a csoportgyőzelem haszonnal jár, azóta mindig megnyertük. Ezt az athéni olimpián vezették be, 2004-ben, s azóta nem volt olyan világverseny, hogy ha lehetett kevesebb meccset játszani, mi ne játszottunk volna kevesebb meccset. Bízzunk a tradícióban, ebben a rövid történelemben, vagyis abban, hogy sikerül a csoportot megnyerni, már csak azért is, mert nyertünk meg halálcsoportokat is – legutóbb a sanghaji vb-n, ahol nagyon erős csoport élén végeztünk a montenegróiak és a spanyolok előtt.”

A szövetség tájékoztatása szerint a nőkre ugyanakkor nehéz feladatok várnak, miután szintén a házigazda hollandokkal, továbbá az oroszokkal és a britekkel csapnak majd össze a torna első szakaszában.

“A házigazdák ellen mindig nehéz játszani és az oroszok is bivalyerősek, de akkor sem lehettünk volna boldogok, ha a másik ágra került olaszokat vagy a világbajnok görögöket kapjuk. Kötelező lesz az első három között végeznünk” – mondta Merész András.

Az Eb-re január 16. és 29. között kerül sor.

A csoportok
férfiak:
A csoport: Olaszország, Hollandia, MAGYARORSZÁG, Macedónia, Törökország, Görögország
B csoport: Horvátország, Szerbia, Montenegró, Románia, Spanyolország, Németország
nők:
A csoport: Hollandia, Oroszország, MAGYARORSZÁG, Nagy-Britannia
B csoport: Görögország, Spanyolország, Olaszország, Németország

Ajánlott videó

Olvasói sztorik