Sport

Ébredeznek a Bocsok az NHL-ben

A címvédő Boston Bruins sorozatban harmadszor nyert az észak-amerikai profi jégkorongligában, így elkerült a Keleti főcsoport utolsó helyéről.

Az NHL hétfői játéknapján a Boston hazai pályán fogadta a New York Islanders csapatát. Az első harmadban öt gól is született, a Bruins már bő másfél perc után megörvendeztette szurkolóit, majd az egyenlítés után a játékrész második felében – a meccs végére két gólig és egy asszisztig jutó – Nathan Horton emberfórból szerezte meg újra a vezetést a hazaiaknak.

Egy percen belül újabb gólt szereztek a Bocsok, de a kapust cserélő Islanders (Nabokov helyére Montoya jött a harmadik bostoni gól után) még a harmad lezárása előtt szépíteni tudott (3-2).

A második játékrész góltalansága után aztán a befejező harmadban háromszor is betalált a Boston, a 6-2-es végeredményt David Krejci üres kapus gólja állította be.

Sorozatban harmadik győzelme után a címvédő Bruins elkerült az utolsó helyről a Keleti főcsoportban, ahol most épp az Islanders a sereghajtó.

A Boston Bruins győzelme:

A nap másik meccsén a Los Angeles Kings hiába szerezte meg a vezetést a San Jose Sharks otthonában, a hazaiak fordítani tudtak, és végül 4-2-re nyerték a találkozót.

Eredmények – NHL

Boston Bruins-New York Islanders 6-2
San Jose Sharks-Los Angeles Kings 4-2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik