Sport

Két magyar döntőzött Bécsben

A legjobb 27 folytatta a ChiliPoker DSO versenyét, három magyar játékos volt még versenyben, kettő a fináléba is bejutott.

A harmadik és egyben befejező napot rendezték a ChiliPoker DSO Bécs 550 eurós versenyén, a legjobb 27 között három magyar játékos volt, közülük Csabai István és Szinek Péter a döntő asztalra is bejutott – írja a Poker.hu.

Még 27-en küzdhettek meg az 51 ezer eurós első díjért a ChiliPoker DeepStack Open bécsi versenyén, három magyar játékos előtt volt még zseton. Sajnos Farkas Sándor a 21. helyig jutott A-9-el ment allin, de Alexander Domotarv A-Q lapja erősebbnek bizonyult, Farkas 1520 eurót nyert.


Csabai István
és a szlovák állampolgárságú, de magyar származású Szinek Péter remek teljesítményüknek köszönhetően a döntő asztalra is bejutottak. Kilencen voltak már csak, többségében osztrák játékosok, mégis is egy lengyel zsugás állt az élen.

A sors azonban a verseny nem a lengyel Jakub Gluszkiewicz győzelmét hozta, de sajnos most nem is magyar játékos diadalának örülhettünk, mint ahogy azt már megszokhattuk osztrák versenyek kapcsán.

Szinek végül a hatodik helyen végzett és 8 180 eurót zsebelhetett be, Csabai egy hellyel előrébb jutott, de az ötfős alkukötésnek köszönhetően jóval többet nyert, mint a hivatalosan ötödik helyért járó díj.

Ezt a versenyszervezők nem tették közzé, a győztest személyét viszont igen, aki az ausztriai Manfred Spahn lett.

A ChiliPoker DSO Bécs „nem hivatalos” végeredménye:

A WSOPE főverseny végeredménye:
1.hely: Manfred Spahn – 51 840 euró
2.hely: Thomas Panek – 32 520 euró
3.hely: Michael Leng – 21 300 euró
4.hely: Sigi Rath – 14 800 euró
5.hely: Csabai István – 10 760 euró
6.hely: Szinek Péter – 8 180 euró
7.hely: Jakub Gluszkiewicz – 6 820 euró
8.hely: Marc Cahenzli – 5 660 euró

Ajánlott videó

Olvasói sztorik