Sport

Thorpe szerint még nem szabad sokat várni tőle

Óvatosan latolgatta az esélyeit pénteki visszatérése előtt Ian Thorpe, az ausztrálok 2006-ban visszavonult, ötszörös olimpiai bajnok úszója.

“Ez csak a kezdet, nem szabad sokat várni tőlem, vagy túl gyorsan ítélkezni” – jelentette ki a 29 éves sztár, aki a szingapúri rövidpályás Világkupa-viadalon áll ismét rajtkőre 100 méter pillangón és több vegyesszámban.

“Célom a londoni olimpia, és nem számít, hogy most nyerek vagy kikapok. A testem rendben van, és lassan tudatosul bennem, hogy újra versenyezni fogok. Kicsit izgulok, mert nem tudom, mit várjak magamtól.”

A februári bejelentése óta tíz kilót leadott, 11-szeres világbajnok “Thorpedo” a folytatásban részt vesz a pekingi (november 8-9.) és a tokiói (november 12-13.) Vk-versenyen is.

Egy 2002-es világrekord képei:

Visszavonulásának 2006 novemberében történt bejelentése meglepetésként hatott az úszósportban, fél évvel később ugyanis éppen Melbourne-ben rendezték a vb-t. A verseny alatt a L’Equipe című francia újság megszellőztette, hogy 2006 májusában, edzés közben túl magas tesztoszteron- és növekedési hormon-szintet mértek nála, ez lehetett a hirtelen visszavonulás oka. Az úszó tagadott, később pedig tisztázták is a doppingvádak alól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik