Sport

Verdasco rajong a Real Madridért

A IV. Tennis Classics spanyol sztárvendége Fernando Verdasco volt. Még pénteken beszélgettünk vele.

Nem mindennapi körülmények között futott be Budapestre a spanyolok klasszis teniszezője. Fernando Verdasco Madridból egy Opel Insigniával, két motoros rendőr kíséretében, illetve felvezetése mellett, 160-170 km/órás sebességgel érkezett az eseményt felvezető sajtótájékoztatóra.

„Az M0-áson jöttünk, nem akartuk kockáztatni a dugót a gyorsforgalmin. Nem volt semmi probléma, 25 perc alatt beértünk a Kempinskihez” – mondta az egyik motoros rendőr, a Kempinski nagytermében. A spanyol szerint is laza volt az út a reptérről a Belvárosig.

„Folyamatosan edzek, kemény pályán, formában vagyok. Az év hátra lévő versenyein jól akarok játszani, mert eddig nem nagyin ment. A Davis Kupa-döntő van a fókuszban nálam, Sevillában, Argentína ellen, de a jövő heti valenciai tornára és a Bercy-versenyre is nagyon készülök” – mondta a 28 éves madridi klasszis.

– Volt már része rendőri felvezetésben, olyanban, mint most a Liszt Ferenc Repülőtértől a Kempinskiig?

– Még nem, de semmi különös… Hét-nyolc karambol a másik sávban, de semmi egyéb…


– Akkor valóban eseménytelen út volt. Igaz, hogy a teniszre volt predesztinálva?

– Annyiban mindenképpen, hogy apámnak két teniszpályája volt Madridban, a nyolcvanas évek végén komoly spanyol teniszezők edzettek nálunk. Négy-ötéves koromban magam is elkezdtem ütögetni.

– Elég jól felfejlődött…

– Rengeteget teniszezek, ez az életem, de tényleg. Tíz, tizenöt év múlva is a teniszben képzelem el magam, ha már nem játékosként, akkor valamilyen más minőségben, mint kommentátor, vagy valami más. És persze életem végéig járni akarom a veteránversenyeket.

– Tényleg, mi a titka annak, hogy a spanyol tenisz talán a legerősebb a világon? És nem csak Rafa Nadalra gondolok. Hamarosan vívják Sevillában a Davis Kupa-döntőt Argentínával.

– Titok? Talán a szerencsés csillagállás. Hogy egyszerre viszonylag sok jó teniszezőnk van, és ma már nem csak salakon. Persze remek a kiválasztási rendszerünk, és rengetegen teniszeznek Spanyolországban, az is sokat jelent.

– Mi érdekli még a teniszen kívül?

– Hát a futball. Természetesen.

– Ön madridi, gondolom…

– Igen, a Real Madridnak szurkolok.

– Mint Rafa Nadal, aki pedig katalán, manacori, Mallorcáról.

– Nem baj, a lényeg, hogy ő is Madrid-drukker.

– Egyébként milyen vele a viszonya?

– Teljesen normális. Mint a többi spanyol éljátékossal.

– Ki lesz a bajnok?

– Mármint futballban?

– Igen, a Primera Divisiónban.

– Természetesen a Real Madrid!

A Goran Ivaniseviccsel készült interjúnkat ide kattintva olvashatod el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik