Sport

Nincs alku az NBA-ben, tovább csúszik a szezonkezdet

Újabb két hét programját törölve a jövő hónapban egyetlen alapszakaszmeccset sem rendeznek meg az NBA-ben.

A döntést az NBA első számú vezetője, David Stern jelentette be az után, hogy a pénteki újabb tárgyalásokon sem született megegyezés a harminc klub tulajdonosai, illetve a játékos-szakszervezet képviselői között.

A felek bérvitája miatt korábban az előidényes meccsek maradtak el, aztán az eredetileg elsejére tervezett bajnoki nyitány tolódott, majd a november első két hetére tervezett mérkőzéseket annullálták, s ehhez jön a mostani újabb kéthetes programtörlés.

A hét elején már Barack Obama, az Egyesült Államok kosárrajongó elnöke is véleményt nyilvánított az ügyben, amikor kedden nyugtalanságának adott hangot, és megegyezésre buzdította a játékosokat és a tulajdonosokat.

Az alkudozás központi vitatémája az évi 4,3 milliárd dollárt kitevő bevételek megosztása: a kosarasok hajlandónak mutatkoztak rá, hogy az eddigi 57 helyett 53, legutóbbi engedényük értelmében pedig 52 százalékra vigyék le saját összrészesedésüket, a klubtulajdonosok azonban – a múlt szezonbéli, együttesen állítólag 300 millió dollárra rúgó veszteségeikre hivatkozva – ragaszkodnak az 50-50 százalékos felosztáshoz. A játékosok emellett elfogadhatatlannak tartják a 45 millió dolláros fizetési maximumot is.

Legutóbb az 1998/99-es idényben volt bérvita a felek között, akkor olyannyira elhúzódtak a tárgyalások, hogy az alapszakaszban a tervezett csapatonkénti 82 mérkőzés helyett csak 50-et játszottak le.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik