Sport

Kvitova továbbra is verhetetlen, döntős

Petra Kvitova ugyan elvesztette első szettjét a tornán az isztambuli WTA-vb első elődöntőjében, de fordított Samantha Stosur ellen.

A balkezes cseh egy korai brékkel hamar előnybe került, és úgy tűnt, ez elég is lesz neki a szetthez, de 4-3-nál Stosur visszajött. Sőt, a vezetést is átvette, 6-5-nél pedig Kvitova képtelen volt megoldani a játszmában maradást, így 7-5-re bukta az első felvonást.

A második szett első játékát ismét hozta Stosur, majd 1-0-ás vezetésnél bréklabdákhoz jutott, de nem tudta kihasználni őket. Jött is a fordulat, Kvitova feltámadt, és innen már nem kegyelmezett. Rögtön elvette az ausztrál következő adogatását, majd 3-5-nél is brékelt, és kiharcolta a döntő játszmát, ahol már 5-0-ra is elhúzott.

Ezután egy kicsit kihagyott Kvitova koncentrációja, engedélyezett három játékot a már könnyű kézzel kockáztató US Open-bajnoknak, de azért másodszorra kiszerválta a mérkőzést, és már biztos résztvevője a TEB BNP Paribas WTA Championships fináléjának.

Ellenfele a holnapi döntőben az Azarenka – Zvonareva elődöntő győztese lesz.

Eredmény – WTA-világbajnokság, elődöntő
Kvitova (cseh, 3.) – Stosur (ausztrál, 7.) 5-7, 6-3, 6-3

Ajánlott videó

Olvasói sztorik