Sport

Isaksen az öttusázó bajnokok bajnoka, Kovács negyedik

A nők mezőnyében negyedik lett az egyetlen magyar induló a bajnokok bajnoka elnevezésű meghívásos öttusaversenyen.

A szicíliai Cataniában rendezett meghívásos viadalon tizennyolcan küzdöttek szombaton. Az idei világbajnokságon egyéniben ezüstérmes, már olimpiai kvótás Kovács Sarolta a nemzetközi szövetség honlapjának beszámolója alapján hetedik volt vívásban 856 pontos eredményével, majd a francia Élodie Clouvel mögött a második legjobb idővel, 2:13.72 perccel csapott a célba úszásban.

Jól sikerült számára a lovaglás is, egy verőhibával ment végig a pályán, az ezért járó 1180 ponttal pedig a kombinált szám előtt a második helyen állt összetettben Isaksen mögött. A lövészetekkel megszakított futás során némileg visszacsúszott, de így is szép eredményt ért el, többek között éppen mögötte végzett a Pekingben olimpiai bajnok német Lena Schöneborn.

Az első helyen az amerikai Margaux Isaksen végzett.

A bajnokok bajnoka versenyt először 1979-ben rendezték meg, az utóbbi években azonban nem került rá sor. Vasárnap a férfiak küzdenek a címért, a mezőnyben két magyar – a Világkupa-döntőn győztes és olimpiai kvótás Kasza Róbert, illetve Demeter Bence – lesz.

A végeredmény

1. Margaux Isaksen (amerikai) 5552 pont
2. Laura Asadauskaite (litván) 5372
3. Irina Hohlova (ukrán) 5344
4. Kovács Sarolta 5288

Ajánlott videó

Olvasói sztorik