Sport

Azarenka visszatért a nyerő útra

A negyedik kiemelt Victoria Azarenka legyőzte két szettben Vera Zvonarevát a WTA-világbajnokság második elődöntőjében, holnap Kvitovával döntőzik.

A tegnap számára tét nélküli meccsen kikapó Azarenka ma azzal a Zvonarevával csapott össze a vb-döntőért, aki csupán jobb gamearányának és főleg Kvitovának köszönhette elődöntős helyét.

Azonban ma nem sok babér termett neki, hiszen Azarenka visszatért az első két csoportmeccsen mutatott formájához. Az első játékban két bréklabdát hárított, aztán majdnem nyolc perces kínlódás végén elvette Zvonareva adogatását, hogy rögtön utána eldobja sajátját, így 2-1-gyel fordultak.

Legközelebb 3-2-nél tudott előnybe kerülni a fehérorosz, sőt, az újabb brék után lendületbe jött, és 6-2-vel besöpörte az első játszmát.

A második felvonás ugyanolyan küzdelmmel kezdődött, mint az első, de ezúttal Zvonareva is tudta tartani szerváját. Fej-fej mellett haladtak 2-2-ig. 3-2 után egy brékváltással állt vissza a rend szetten belül, de a térfélcsere után Azarenka megszerezte mind a két, győzeleméhez szükséges game-et, és 6-3-ra elvitte a második szettet is.

A holnapi döntőben Petra Kvitova lesz az ellenfele. Biztosan új világbajnokot avat a WTA Isztambulban, hiszen egyik játékos sem jutott még el a döntőig sem pályafutása során.

Eredmény – WTA-világbajnokság, elődöntő
Azarenka (fehérorosz, 4.) – Zvonareva (orosz, 6.) 6-2, 6-3

Ajánlott videó

Olvasói sztorik