Sport

Andrey Pateychuk az EPT San Remo bajnoka

Az orosz Andrey Pateychuk kevés zsetonjával jól gazdálkodott, aminek az eredménye az EPT San Remo bajnoki címe és 680 ezer euró lett.

A nagy esélyesként érkező amerikai Kevin MacPhee és az ausztrál Daniel Nielson elől szerezte meg az Európai Póker Turné San Remo állomásának bajnoki címét az orosz Andrey Pateychuk írja a Poker.hu.

Nyolc játékos jutott az EPT San Remo döntőjébe, a karrierje során közel kétmillió dollárt bezsebelő MacPhee rendelkezett a legtöbb tapasztalattal, mégis ő hagyta el elsőként a finálét.

Kevés zsetonjával gyenge lapokra mondott allint, amit a döntő nagy öregje, a brit Barny Boatman adott meg, és sikerült is megnyerni a partit, MacPhee csalódottan vette tudomásul, hogy ha megnyerte volna a versenyt, akkor ő lett volna az első kétszeres EPT-bajnok a világon.

Hiába kezdett nagyjából ugyanannyi zsetonnal a finálé elején az orosz Pateychuk, mint MacPhee, remekül játszott, aminek az lett az eredménye, hogy az éllovas ausztrál Daniel Nielson fölé tudott kerekedni, két nagy partiban is sikerült rengeteg zsetont elnyerni tőle, és a vezetést is át tudta venni.

Ezután a rutinos szlovák Jan Bendiket és Boatmant is kiejtette, és hatalmas előnnyel vághatott neki a háromfős hajrának. Ellenfelei a már említett Nielson és a bolgár Dimitar Danchev voltak.

Végül úgy alakult, hogy Danchev búcsúztatta Nielsont, amivel közel egyenlő zsetonállásra tett szert, mint Pateychuk. Ekkor a két játékos alkut kötött, a fennmaradó nyereményt egyenlő arányban elosztották, valamint 80 ezer euró fennmaradó összegért, és a bajnoki címért továbbjátszottak.

A párbaj során Pateychuk egy szerencsés kimenetelű blöffel szinte az összes zsetonját maga elé húzta ellenfelének, Danchev már nem tudott visszakapaszkodni, az utolsó partiban a bolgár KQ-val ment allin, Pateychuk hetes párral megadott, és sikerült is neki a pénzfeldobásos szituációt megnyerni, amivel ő lett az EPT San Remo bajnoka.

AZ EPT San Remo végeredménye:
1. Andrey Pateychuk – 680 000 euró
2. Dimitar Danchev – 600 000 euró
3. Daniel Neilson – 285 000 euró
4. Barny Boatman – 225 000 euró
5. Jan Bendik – 170 000 euró
6. Yorane Kerignard – 130 000 euró
7. Rocco Palumbo – 95 000 euró
8. Kevin MacPhee – 63 694 euró

Ajánlott videó

Olvasói sztorik