Sport

Törölték Turán Frigyesék vb-pontjait

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elvette a Turán Frigyes, Zsiros Gábor duó mind a 46 pontját.

A magyar duó eddig 46 pontot gereblyézett össze a rali-világbajnokságon (ami történelmi tett), az SWRC tabellán pedig az előkelő hetedik helyen állt. Sajnos már múlt időben kell erről beszélni, ugyanis a FIA elvette a kettős összes egységét.

A szövetség amiatt büntette Turán Frigyest és Zsiros Gábort, mert a navigátor porckorongsérve miatt nem indultak a Spanyol Rallyn. A mieink ezt időben jelezték a szervezetnek, ám a Nemzetközi Autmobil Szövetség azzal érvelt, hogy elegendő idejük lett volna új navigátort, vagy akár pilótát is találni a hétvégére.


„Együtt küzdöttük végig az elmúlt éveket, együtt örültünk a sikereknek, és együtt vészeltük át a nehézségeket is. Természetesnek tartottuk, hogy ez a szoros baráti és szakmai közösség megbonthatatlan a csapaton belül, és ezen nem akartunk változtatni. Úgy gondolom, hogy nagyon szigorú döntés született, hiszen megküzdöttünk minden egyes pontért. Ami vigasztal, hogy rengeteg tapasztalatot gyűjtöttünk, ezeket nagyon jól tudjuk majd hasznosítani jövőre. Idén kétszer is állhattunk a dobogón, és minden erőnkkel azon leszünk, hogy megsokszorozzuk ezt a teljesítményt”
– mondta Turán a turanmotorsport.hu-nak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik