Sport

Első fokon pert nyert a kajak-kenu szövetség

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség és a Magyar Sárkányhajó Szövetség a szakág jogi besorolásán vitatkozik, egyelőre előbbi szervezet örülhet.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság első fokon elutasította a Magyar Sárkányhajó Szövetség Magyar Kajak-Kenu Szövetség elleni keresetét, amelyben előbbi szervezet arra kérte a bíróságot, hogy állapítsa meg: a Magyar Kajak-Kenu Szövetség nem jogosult országos sportági szakszövetségként sárkányhajó szakágat működtetni. Az ítélet nem jogerős.

Schmidt Gábor, az MKKSZ főtitkára a bíróság ítélete után megjegyezte: „A sárkányhajó a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) hivatalos szakága, amit a Nemzetközi Olimpiai Bizottság és a SportAccord is elismer. Az ICF sárkányhajó szakágának magyarországi képviseletét az MKKSZ alapszabályában rögzített módon gyakorolja.


Az MKKSZ a sárkányhajó szakágban minden évben bajnokságot rendez, ebben a szezonban pedig már másodszor szervezte meg a sárkányhajó roadshow-t, amelynek szabadidős futamain az ország több településén sok ezren vettek részt. A sportág hazai népszerűségét nagyban növelte, hogy 2010-ben Magyarországon – Szegeden – rendezhette meg az MKKSZ a sárkányhajó világbajnokságot.”

„Az MKKSZ ugyanúgy, ahogy eddig, továbbra sem zárkózik el attól, hogy a sportág fejlődése érdekében együttműködjön olyan szervezetekkel, amelyek a sárkányhajó szakág fejlesztését és további népszerűsítését tűzték ki célul” – tette hozzá Schmidt Gábor.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik