Sport

Egy lépéssel közelebb az Eb

Nagy lépést tett az Eb felé a magyar női kézilabda-válogatott, miután a selejtezősorozat vasárnapi játéknapján 28-25-re nyert Fehéroroszországban.

Eleinte Görbicz büntetőivel tartotta magát a magyar csapat, majd a fehéroroszok fantasztikus tíz percet produkáltak, és 2-3-ról előbb 6-3-ra, majd a 13. percre 8-4-re elhúztak. Herr vezérletével sikerült a védelmet megerősíteni, és megkezdte a felzárkózást Karl Erik Böhn együttese.

Vérten sérülése miatt állt a játék, a szélső ebben a szakaszban ráadásul gólerősnek is bizonyult, így különösen érzékenyen hatott lecserélése.

Létszámfölényben még rövid időre átvette a vezetést a magyar csapat, ám a szünetig hátralévő időben a Ferencvárosban légiós kapus, Ambramovics pillanatai következtek, így a pihenőre a vendéglátó vonult kétgólos előnnyel.

A szünet után három magyar találat már a fordulatot jelentette. Lobahot kiállították, ám meglépnie nem sikerült a vendégeknek, hanem fej fej mellett haladt a két együttes, ráadásul Görbicz büntetőt rontott.

Szucsánszki és Tomori gyors gólját követően, 17-19-nél időt kértek a hazaiak. Szucsánszki kiállítása alatt nem esett gól, majd Szabó jóvoltából 17-20-ra alakult az állás, ám nem adták fel a hazaiak, akiknek jót tett a kapuscsere, mert Safonova két lövést is megfogott.

Ám a hajrában már nem volt az ellenfélnek esélye, a Görbicz vezérelte magyar együttes hengerelt, a fehéroroszoknak erre nem volt válaszuk.

A mostani siker azt jelenti, hogy a magyarok az azeriekkel és a fehéroroszokkal szemben is jelentős előnyre tettek szert, és mivel a kvartettből a két legjobb jut majd tovább, a papírforma alapján a németek ellen a csoportelsőség lesz a tét.

Eredmény – női kézilabda Eb-selejtező, I. csoport, 2. forduló

Fehéroroszország-Magyarország 25-28 (14-12)

Magyar góldobók: Görbicz 9/4, Szucsánszki 5/2, Tomori 3, Vérten 2, Kovacsicz 2, Bulath 2, Rédei-Soós 2, Hornyák 1, Szamoránsky 1, Szabó 1

A másik mérkőzésen:

Azerbajdzsán-Németország 16-34 (7-15)

Az állás: 1. Németország 4 pont (61-35), 2. Magyarország 4 (69-44), 3. Fehéroroszország 0 (44-55), 4. Azerbajdzsán 0 (35-75)

A kvartettből az első két helyezett jut ki a 2012. december 2. és 16. között sorra kerülő, hollandiai Eb-re.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik