Sport

Drámai sikert aratott a Fehérvár

A Sapa Fehérvár AV19 hosszabbításban győzte le a Red Bull Salzburg együttesét 3-2-re, Derek Ryan duplázott.

Igazi rangadóra került sor Székesfehérváron, ugyanis az Erste Bank Eishockey Liga negyedik helyén tanyázó Sapa Fehérvár AV19 csapata az ötödik Red Bull Salzburgot fogadta. Na meg a koronázóvárosiak EBEL-es karrierjük során már számtalanszor megtréfálták jóval nagyobb költségvetéssel bíró riválisukat, miért ne jöhetett volna ez össze pénteken is?

Az első harmadban az osztrákok azért a szívrohamot hozták a hazaiakra, ugyanis pár fehérvári helyzetet leszámítva Adam Munrónak kellett többet nyújtóznia a vasak közt, a kanadai hálóőr azonban becsülettel állta a sarat. A második etapban aztán villámgyorsan vezetést szereztek a mieink, Palkovics Krisztián tálalt Ryan Derek elé, a fiatal amerikai pedig egy csellel elfektette a kapujából kirongyoló Joshua Tordjmant, majd pimaszul a hóna alatt a ketrecbe csúsztatott. Ez már a tizenegyedik találata volt a nyári szerzeménynek, ezzel pedig vezeti a mesterlövészek listáját. A folytatásban kiegyenlített játék folyt a jégen, az eredmény azonban nem változott a harmadik húsz perc előtt.

 

A Salzburg rendesen megnyomta a játékrész elejét, azonban a hazai védelem a helyén volt, vagy a bekkek, vagy Munro oldotta meg maradéktalanul a feladatát. Az utolsó tíz percbe érve emberelőnybe kerültek a Fehérvári Ördögök, Ladányi Balázs forintos passzából pedig Harlan Pratt lőtte ki a pipát védhetetlenül. A hajrában azért nem lehettünk teljesen nyugodtak, ugyanis egy négy a négy elleni helyzetet használt ki az osztrák brigád Abid révén, egy pillanatra néma csendet teremtve a lelátón.

Az 57. percben aztán kettős emberelőnybe került a Red Bull és mivel a kapus is lekorcsolyázott, hat a háromba támadhatott a vendég együttes, Abid pedig egy lecsorgó pakkot vágott a hálóba, máris egál volt az állás… Jöhetett a hosszabbítás.

A ráadásban óriási ziccerek maradtak ki, a portások sok esetben már csak becsületből vetődtek vissza a kapu elé. A Sapa aztán egy ízben fel tudott állni a vendégharmadban, egy tetszetős korongjáratás végén Ryan elé került a pakk, az amerikai pedig fordulásból ellőtt a kapus alatt, megnyerve ezzel a meccset a székesfehérváriaknak. A tizenkétgólos Derek Ryan nevét hosszan skandálta a meccs után a közönség – nem véletlenül!

Kevin Primeu legénysége így őrzi negyedik helyét a bajnokságban.

Eredmény – EBEL
Sapa Fehérvár AV19 – Red Bull Salzburg 3-2 (0-0, 1-0, 1-2, 1-0) – hosszabbításban
gólszerzők:
Ryan (2), Pratt illetve Abid (2)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik