Sport

Részvételi csúcs lesz a súlyemelő-vb-n

Óriási mezőnyt, 101 országból 715 versenyzőt neveztek a november 5. és 13. közötti, párizsi olimpiai kvalifikációs súlyemelő-vb-re.

Mindez részvételi világrekordot jelent – jelentették be a budapesti központú, Aján Tamás személyében magyar elnök irányította világszövetség (IWF) nemzetközi sajtótájékoztatóján.

A rendkívüli érdeklődés annak szól, hogy zömmel a francia fővárosban kelnek el végleg a jövő nyári londoni olimpiára szóló kvóták, a tavalyi, törökországi és az idei világbajnokság pontversenyének összesítésével kialakuló rangsor alapján mind a férfiaknál, mind pedig a nőknél.

Aján Tamás kiemelte, hogy nagy világbajnokságra, éles küzdelmekre számít az idei csúcseseményen, amely kiemelkedő jelentőségű a 106 éves, és Európában egyedüli budapesti székhelyű, ma már 189 tagországot számláló sportági világszövetség történetében.

Ádámfi Attila, az IWF versenyigazgatója emlékeztetett rá, hogy a 2012-es ötkarikás játékokon összesen 260 súlyemelő – 156 férfi és 104 nő – állhat rajthoz, s a két kvalifikációs vb-n együttesen 147 férfi, s 98 női kvóta talál gazdára, a csapatversenybe beszámító egyéni eredmények után járó pontszámok összegzése alapján. Megjegyezte, hogy a múlt esztendei, antalyai világbajnokságon a magyar férfi válogatott nem jutott a 24-ek közé, a női válogatott viszont a csapatsorrendben a 18. lett, ami két londoni rajtjogot jelent, ha Párizsban is sikerül megőriznie pozícióját. A várható nehézségeket előrevetíti ugyanakkor ama tény, hogy a franciaországi vb-n induló hét magyar emelő közül a legjobb, az olimpiai ezüstérmes Krutzler Eszter is csupán a 13. a súlycsoportjában a nevezések alapján.

A sajtótájékoztatón jelen volt francia vendég, a vb szervezőbizottságát vezető Jean-Paul Bulgaridhes elmondta, hogy a kísérőkkel együtt 1200 résztvevős mamutmezőnnyel számolnak, az emelők a Párizs központjától mintegy 30 kilométerre fekvő – minősítése szerint varázslatos – Dome Disney Village-ban vetélkednek kilenc napon át a minél jobb helyezésekért.

Kérdésekre válaszolva Ungár Mónika, az IWF jogi ügyekben illetékes szakembere elmondta, hogy a 2004-es athéni olimpián doppingvétségért ezüstérmétől megfosztott és eltiltott Gyurkovics Ferenc a párizsi vb-n versenyezhet ugyan, ám – a nemzetközi szövetség 2003-ban hozott szabálya alapján – soha többé nem indulhat ötkarikás játékokon, így Londonban sem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik