Sport

Hatalmas érdeklődés övezi a szerdán rajtoló Cézárok Kupáját

A második Cézárok Kupáját rendezik a Cannes-i pókervilágbajnokság alatt, amelyen Amerika és Európa legjobb játékosai csapnak össze.

2009 után második alkalommal rendezik meg a Caesars Cupot, vagyis a Cézárok Kupáját, amely idén Phil Hellmuth vezetésével az amerikaiak, valamint Bertrand Grospellier csapatkapitánysága mellett az európai top pókerjátékosok összecsapásáról fog szólni.

Gyakorlatilag a visszavágóját játsszák a két évvel ezelőtti első Caesars Cupnak, akkor az európaiak a norvég pókeres Anette Obrestad vezetésével elverték az amerikaiakat, azonban most ő nem lesz ott a csapatban. Helyette viszont beválasztották a nagyszájú, litván származású Antanas Gougát, azaz Tony G-t, ahogy pókeres berkekben jobban ismerik.

 

Már az összecsapás előtt megindult a pszichikai hadviselés, ugyanis Phil Hellmuth és Tony G köztudottan utálják egymást, a litván pedig blogjában írtak szerint valóságos extázissal készül fel a versenyre, de leginkább az ellenlábasának kikészítésén mesterkedik.

Tony G már számos alkalommal bizonyította, hogy ért az ellenfeleinek begőzöléséhez, Phil Hellmuth pedig régóta a kedvenc prédái között szerepel. Eddig még különösebb balhé nem alakult ki kettejük közt, most viszont érezni lehet a feszültséget, a szurkolók és játékosok pedig már nagy izgalommal várják a holnap rajtoló Cézárok Kupáját.

A 2009-es Caeras Cup utolsó partija:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik