Sport

Sorozatban harmadszor nyert az Anaheim

Az első mérkőzésén elszenvedett veresége után összekapta magát az Anaheim Ducks az észak-amerikai profi jégkorongligában.

Egyetlen mérkőzést rendeztek vasárnap az NHL-ben, ezen az Anaheim gárdája a St. Louis Blues együttesét fogadta.

A Ducks nem kezdte jól a szezont, a Buffalo ellen idegenben szenvedtek 4-1-es vereséget, utána azonban két győzelem következett, így most sorozatban a harmadik sikerükre készültek.

Az első harmadban az Anaheim Bobby Ryan góljával szerzett vezetést, de Patrik Berglund a második játékrészben egalizált. A folytatás azonban a hazaiaké volt, a kaliforniai együttesből Francois Beauchemin, Corey Perry és Bobby Ryan a záró játékrész elején 4 perc 23 másodperc alatt háromszor is betalált a St. Louis Blues kapujába, és ez elégnek bizonyult az újabb sikerhez, mivel a vendégek már csak szépíteni tudtak Alexander Steen révén.

A Blues 4-2-es veresége azt jelenti, hogy az új szezonban öt eddigi mérkőzésükből már harmadszor hagyták el vesztesen a jeget.

A meccs összefoglalója:

Eredmény – NHL
Anaheim Ducks-St. Louis Blues 4-2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik