Sport

Kamuti: nagyjából itt a helyünk

A vb-n nyújtottnál kicsivel jobb szereplés lehet a reális elvárás vívóinktól a magyar sportági szövetség szakmai alelnöke szerint.

Lehet, hogy inkább a vágyaimat fogalmaztam meg, amikor azt mondtam, hogy három-négy érmet és esetleg közte egy aranyat várok a magyar versenyzőktől a cataniai vívó-világbajnokságon – reagált értékelésében Kamuti Jenő, a magyar sportági szövetség szakmai alelnöke arra, hogy a férfi párbajtőrcsapat által kiharcolt egyetlen ezüst jócskán alatta marad a hivatalos célkitűzésnek.

“Lehet, hogy nem volt reális, amit gondoltam, mert a célkitűzést én fogalmaztam meg, de utólag is azt mondom, ennél többet kihozhatott volna magából a válogatott. Ugyanakkor az is igaz, hogy sokkal jobb eredményre már egyre kevésbé számíthatunk, a mostaninál kicsivel jobb szereplés a reális elvárás, nagyjából itt a helyünk” – tette hozzá.

Kamuti kijelentette, hogy ebből a szemszögből nézve nem tartja katasztrofálisnak a helyzetet, s megemlítette, hogy a tizedikként zárt női párbajtőrcsapattól negyeddöntőbe kerülést remélt a szövetség, illetve a szakvezetés, de a női tőrözők, a férfi kardozók és elsősorban a férfi párbajtőrözők csapatban hozták, ami várható volt tőlük.

“A párbajtőröző lányokat nagyon sajnálom, mert az utóbbi időszakban több kellemetlenség hátráltatta őket. A férfi párbajtőrözők menetelése viszont a csapatversenyben mintaszerű volt, régen vívtak ennyire jól, ennyire szépen, mint most. Az elvesztett döntő más, a franciákkal szemben már van egyfajta fóbiánk, melyen időnként egy-egy vívó nem tud felülemelkedni” – elemezte a szereplést a szakmai alelnök.

Kamuti Jenő szerint a férfi kardozók mintaszerűen készültek fel a világbajnokságra, de jelen állás szerint eredményességben csak akkor tudnak előrelépni, ha extrán jól vívnak.

A szövetség szakmai alelnöke úgy véli, a londoni olimpián egy csapat nagy valószínűséggel ott lehet, de esetleg kettő vagy három is, emellett egyéniben négy-öt vívó képviselheti a magyar színeket. Az ötkarikás részvétel kiharcolására elsősorban a női tőrözőket tartja esélyesnek, mert férfi kardban alakulhatnak úgy a dolgok – az ellenfelek eredményei alapján -, hogy lemarad a válogatott a játékokról. Ebben az esetben Szilágyi Áronnak jók az esélyei, mellette pedig a párbajtőröző Szász Emese – amennyiben a női párbajtőregyüttesnek nem jön össze a kvalifikáció -, valamint Imre Géza és Boczkó Gábor, továbbá a kardozó Benkó Réka harcolhatja ki az olimpiai részvételt.

“A férfi párbajtőrözők példát mutattak, az együttes sikere értékes, mert ugyan Londonban ez a szám nem szerepel a programban, de ezzel együtt is övék volt a legnagyobb mezőny, ráadásul a következő olimpián megint ott lehetnek csapatban is” – tette hozzá.

A magyar válogatott az Imre Géza, Boczkó Gábor, Somfai Péter, Szényi Péter négyes második helyével – a fehéroroszokkal és a hollandokkal holtversenyben – kilencedikként végzett a világbajnokság éremtábláján. Az olaszok (4, 3, 4) és az oroszok (4, -, 1)kiemelkedtek a többiek közül, a harmadik helyre a kínaiak fértek be (2, 2, 1).

A következő teljes világbajnokságot, az olimpia utáni évben, 2013-ban Budapesten rendezik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik