Sport

Hanga megízlelte a spanyol liga keménységét

A nyáron Spanyolországba szerződő magyar kosaras vasárnap sok időt töltött a pályán csapata vesztes mérkőzésén.

Ahogy arról beszámoltunk, az első két fordulóban győztes, Hanga Ádámot is soraiban tudó Manresa csapata vasárnap a Blusens Monbusnál vendégeskedett a spanyol kosárlabda-bajnokságban, és 61-49-re kikapott. Az előző két körben remeklő magyar válogatott hátvéd ezúttal hat pontig jutott.

“Agresszív, jó játékkal kezdtük a meccset, a félidőig nem is volt probléma” – nyilatkozta a mérkőzés után Hanga. “A harmadik etapban szétestünk. Nem volt senki a csapatunkban, aki erőt tudott volna adni. Két meghatározó játékosunk sérült, nagyon hiányoztak ezúttal. Sorra hagytuk ki a dobásokat és ennek volt “köszönhető” a vereség. Az elmúlt egy hétben belekóstolhattam a spanyol liga keménységébe és intenzitásába. Az előszezonhoz képest is érezhetően nagyobb a tempó, érződik a nagy verseny. Ezidáig ma töltöttem legtöbbet a parkettán, több mint 30 percet, de nem mentek a külső dobások. Ez zavar, de azon vagyok, hogy javítsak a hármasokon. Most egy hét áll rendelkezésünkre a következő meccsig, amelyet hazai pályán játszunk.”

Hangáék – akik vasárnap a Gran Canariát fogadják – 2/1-es győzelmi mérleggel a 18 csapatos spanyol bajnokság hetedik helyén állnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik