Sport

Fradi Kupa a curlingeseknek

Magyarország egyetlen curlingpályáján, a Kamaraerdei Ifjúsági Parkban péntektől vasárnapig mérik össze tudásukat a sportág legjobb csapatai.

Első ízben rendezik meg Fradi Kupa néven azt a hagyományos, úgynevezett bonspiel curling versenyt, amely nemcsak a versenyzésről, hanem a résztvevők közötti barátság elmélyítéséről is szól – jelentette be Deák György, a Ferencváros curling szakosztályának sportigazgatója az esemény sajtótájékoztatóján.

A program különlegessége, hogy a résztvevők csocsóban, dartsban, petanque-ban és páros sakkban is megmérkőznek egymással. A szervezőknek ezzel az a céljuk, hogy jó hangulatú közösségi programon hozzák közelebb egymáshoz a curlingeseket, illetve olyanok is kilátogassanak a kamaraerdei csarnokba, akik eddig csak tévén keresztül találkoztak a téli sportággal.

A magyar curlingesek az európai középmezőny elején tanyáznak, s 2006 óta a Magyar Olimpiai Bizottság is támogatja a sportág hazai legjobbjait. A legkiemelkedőbb eredményt az egykori fitneszvilágbajnoki ötödik Szekeres Ildikó érte el, aki Nagy György oldalán 2009-ben vegyes párosban világbajnoki ezüstérmes lett. A Fradi Kupa első csúsztatását elvégző Szekeres a sajtótájékoztatón elmondta: távlati célja, hogy kijusson a 2018-as téli olimpiára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik