Sport

Csúszik az NBA-rajt

A felek bő tizenkét órát tárgyaltak az észak-amerikai profiliga kollektív szerződéséről, egyezség azonban még mindig nem született.

Tovább húzódik az NBA lockoutja, vagyis az az állapot, amikor a franchise-tulajdonosok nem engedik a játékosoknak, hogy használják a klub létesítményeit, illetve értekezzenek a szakmai stábbal. Július 1-től él ez a helyzet, akkor járt le ugyanis a korábbi kollektív szerződés.

Azóta nem sikerült dűlőre jutnia a feleknek, az elmúlt két napban például bő tizenkét órát töltöttek tárgyalóasztalnál az érintettek, mégis arra jutottak: törölni kell az alapszakasz első két hetét, aminek következtében több szakíró szerint sem kivitelezhető az, hogy 82 mérkőzést rendezzenek a bajnokság reguláris szakaszában. A rétestészta hosszúságúra nyúló vita a ligába befolyt pénzek eloszlása miatt van, a játékosok és a tulajdonosok sem engednek saját elképzelésükből.

 

David Stern, a liga komisszárja rendkívül borúsan nyilatkozott magyar idő szerint kedden hajnalban, mondván, ha így halad az ügy, akkor a továbbiakban még több alapszakasz-meccs vész majd el. A játékosokat képviselő, amúgy a Los Angeles Lakerst a pályán irányító Derek Fisher sem tűnt sokkal boldogabbnak, ráadásul a következő tárgyalás idejét még ki sem tűzték. A bajnoki rajt november 1-én lett volna.

“Minden egyes nappal rosszabb a helyzet, s további mérkőzések elmaradásával kell számolni – mondta a hétfői, hétórás eredménytelen tárgyalás után Stern. – Sajnos, olyan messze vannak az álláspontok, hogy jelenleg semmi esély a megállapodásra.”

Legutóbb az 1998/99-es idényben volt bérvita a felek között, akkor olyannyira elhúzódtak a tárgyalások, hogy az alapszakaszban a tervezett csapatonkénti 82 mérkőzés helyett csak 50-et játszottak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik