Sport

Minden magyar búcsúzott a női tőrözőknél

A négy magyar női tőröző közül egyedül Mohamed Aida élte túl az első fordulót a cataniai vívó-világbajnokságon, de aztán kipottyant.

Mohamed Aida nagyon könnyedén verte a Szün Csaót, pedig a kínai veszélyes ellenfélnek tűnt. A magyar vívó jól mozgatta, szép akciókkal, pontos szúrásokkal bizonytalanította el ázsiai riválisát.

Nagyon is szükség volt a meggyőző és korántsem mellékesen eredményes vívására, mivel csapattársai addigra már búcsúztak a további küzdelmektől.

Elsőként Varga Gabriella, aki Anna Rybicka kezdeményezéseire jó darabig nem találta az ellenszert. “Leejtett” pengével vívott, így pedig a lengyel mindig megelőzte őt, s egészen 8-1-g elhúzott. A harmadik szakaszban aztán 9-10, majd 10-11-is volt az állás, mégis a lengyel versenyző ment tovább.

Az idei Európa-bajnokságon bronzérmes, a pekingi olimpián ötödik Knapek Edina, illetve Kreiss Fanny szorosabb asszóban, ráadásban kapott találattal szenvedett vereséget. Előbbi 5-8-ról, majd 6-9-ről zárkózott fel Kelleigh Ryannel szemben, 11-10-re vezetett is, végül 13-13-nal következett a hosszabbítás. Ebben a magyar vívó volt a kedvezményezett – azaz, ha nem esett volna érvényes tus, ő léphet tovább -, de a kanadai tudott bemutatni eredményes akciót.

Kreiss és Carolin Golubitsky összecsapásán kevés találat esett, 4-4-nél jött a ráadás. A sorsolás alapján a német volt a kedvezményezett, ám nem várta meg passzívan az egy perc végét, egylámpás tust adott.

A 32 között aztán Mohamed Aida kéttusos vereséget szenvedett Corinne Maitrejeantól, ezzel a legjobb 16 között fejezte be egyéni szereplését.

“Hiba volt, hogy annyira elengedtem az ellenfelemet az elején. Mindig ugyanazt akartam megcsinálni, nevezetesen a védését megkerülni, de nem sikerült – nyilatkozott Mohamed a vesztes asszója után. – Túlságosan későn ébredtem, nekem is olyan agresszívan kellett volna vívnom az elejétől, mint a francia lánynak. Reális esélyem volt, hogy bejussak a nyolc közé, jó lett volna ezt az utóbbi mérkőzést megnyerni, de elszúrtam. Az utóbbi időben hiányzott a vívásomból a türelem, és most is így volt.”

A keddi versenynap legjobb magyar tőrözője az olimpiai részvételi esélyeit illetően nem kívánt számolgatásokba bocsátkozni, mert mint mondta, elsősorban a csapatnak kell kiharcolnia az indulás jogát. “Nem mi vagyunk a legkedvezőbb helyzetben, ezért nincs mese, eredményt kell produkálnunk. Ha megijedünk az olaszoktól, vagy a japánoktól, akkor nem is érdemes felmennünk a pástra” – utalt arra, hogy pénteken először az ázsiaiakkal, azután pedig – győzelem esetén – az olaszokkal kell majd összecsapniuk.

A küzdelmek végén a hatodik egyéni világbajnoki győzelmét szerző olasz Valentina Vezzali ünnepelhetett, miután a döntőben simán nyert honfitársa, a címvédő Elisa Di Francisca ellen.

Vezzali a legnehezebben a negyeddöntőből jutott tovább, ahol a Mohamed Aidát búcsúztató francia Maitrejean öt tussal is vezetett ellene, de az olasz végül ráadástussal felülkerekedett.

Fotó: MTI

Eredmények – női tőr, a 64 között
Mohamed Aida – Szün Csao (kínai) 15-6
Anna Rybicka (lengyel) – Varga Gabriella 15-10
Kelleigh Ryan (kanadai) – Knapek Edina 14-13
Carolin Golubytsky (német) – Kreiss Fanny 5-4
A 32 között:
Mohamed-Sandra Bingenheimer (német) 15-12
A végeredmény:
1. Valentina Vezzali (Olaszország)
2. Elisa Di Francisca (Olaszország)
3. Lee Kiefer (Egyesült Államok) és
Nam Hjun Hi (Koreai Köztársaság)
…10. Mohamed Aida
…42. Varga Gabriella
…47. Knapek Edina
…49. Kreiss Fanny

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.