Sport

Pert nyert egy kis sportklub három megacég ellen

A Postás SE első fokon pert nyert hétfőn a Róna utcai létesítmény használati jogának megállapításával kapcsolatban.

A Fővárosi Bíróság arra kötelezte a per veszteseit, a Magyar Postát, a Magyar Telekomot és az Antenna Hungáriát, hogy 2007. április 1-jétől térítsék meg az elmaradt fenntartási költségeket

Rostás Gábor klubelnök azt mondta: amennyiben az érintettek nem fellebbeznek, az ítélet október végére jogerőre emelkedhet.

A  három társaság 2007-ben szólította fel az atlétika-, asztalitenisz-, kerékpár-, kézilabda-, tájfutás-, teke- és torna-szakosztályoknak helyt adó egyesületet, hogy december 31-ig hagyja el az ingatlant, amelynek finanszírozását csak április 1-ig vállalják.

Ezután egyezkedés, majd pereskedés kezdődött, a három cég azt szerette volna elérni, hogy a nagy múltú, 111 éves fővárosi klub elhagyja és a jövőben ne használhassa a sporttelepet.

Az 1950-es évektől a Postás otthonának számító Róna utcai központ körül kialakult, szövevényes ügyben a bíróság 2010-ben – első fokon – azt mondta ki, hogy a Postás SE-nek nincs köze az ingatlanhoz, és el kell hagynia azt.

Rostás ugyanakkor mindvégig úgy vélte: az ingatlan tulajdonjoga vitatható, ezért tovább harcolt, és peren kívül is próbált megegyezni a tulajdonosi körrel. A Fővárosi Ítélőtábla tavaly júniusban megsemmisítette az elsőfokú bíróság ítéletét, és új eljárásra utasította a hatóságot.

A mostani ítéletre Rostás Gábor a következőképpen reagált:

“A három részvénytársaság lényegében sztoikus nyugalommal konstatálta egyesületünk 5 éves, kilátástalan agóniáját, remélve, hogy önmagától pontozódik ki az ellenfél… Többségük – és most valóban tisztelet a kivételnek – szinte kéjes örömmel konstatálta anyagi gondjainkat, a versenysport folyamatos leépülését, jajkiáltásainkat!

Reméljük, és kérjük a három társaságot: ne fellebbezzenek! Tudjuk naivitás, mégis csak a saját költségeiket növelik a monstre perrel, minket pedig tovább sodornak a szakadékba. Továbbra is állítjuk, még mindig lehetünk partnerek, és nem ellenségek, főleg nem perbeli ellenfelek.”


Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik