Sport

Továbbjutott az Alcoa a KEK-ben

Iván Imre Krisztián

2011. 10. 09. 19:56

A címvédő FTC után az Alcoa FKC is kettős győzelemmel jutott a 24 közé a női kézilabda KEK-ben.

A székesfehérváriak szombaton küzdöttek meg először az izlandi Fram csapatával, amely lemondott a pályaválasztói jogáról, így a hétvégén kétszer szerepelt idegenben.

A tegnapi mérkőzésen az Alcoa 31-22-re győzött, így nagy meglepetés lett volna, ha a vasárnapi visszavágón nem a magyar együttes harcolja ki a továbbjutást a legjobb 24 közé. Az izlandiak ezúttal szorosabbá tudták tenni az összecsapást Mihály Attila csapata ellen, a félidőben két góllal még a vendégek vezettek.

A fehérvári együttes aztán a második játékrészben fordított, és végül 29-26-ra nyert, ezzel pedig kettős győzelemmel jutott tovább a KEK következő körébe.

A Ferencváros és az Alcoa mellett egyébként a Debrecen együttese is a KEK-ben érdekelt, a hajdúságiak a BL-selejtezőt elbukva kerültek át ebbe a sorozatba. A következő forduló sorsolását kedden tartják Bécsben.

Eredmény – női KEK, a 24 közé jutásért, visszavágó

Alcoa FKC – Fram (izlandi) 29-26 (13-15)

Továbbjutott: az Alcoa, kettős győzelemmel (a két együttes szombati mérkőzésén az Alcoa 31-22-re győzött).

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.