Sport

A Honvéd is csoportelsőként a 16 között

A Szolnok után a Honvéd is csoportgyőztesként jutott a 16 közé a férfi vízilabda Eurokupában, miután vasárnap leiskolázták a német Würzburgot.

A nyolcaddöntőbe jutásért zajló budapesti tornán a magyar együttes – miután szombaton 15-12-re verte az orosz Sturmot – a zárónapon a csoport leggyengébb csapata ellen a biztos győzelem tudatával szállt vízba a Kőér utcában.

Álmos kezdés után lassan beindult a Honvéd-henger. Különösen – a második félidőben már pihenő – Szivós Márton volt elemében, aki az első negyedben háromszor is betalált, és végül négy gólig jutott.

Remekelt Tóth Márton és a válogatott center, Hárai Balázs is, a fiatalok közül pedig az öt találattal záró Angyal Dániel volt a legjobb.

Az ellenfél összesen négy gólra volt képes, csak a harmadik negyed hajrájában, 23 percnyi játék után, 17-0-nál szépített a Würzburg.

Mindkét mérkőzésének megnyerésével a magyar gárda csoportgyőztesként lett tagja a LEN Kupa örökébe lépett Eurokupa nyolcaddöntős mezőnyének.

Az állva maradt együtteseket jövő vasárnap sorsolják össze párokba, mivel a Szolnok és a Honvéd is elsőként jutott tovább, így csak csoportmásodikat, vagyis elvben gyengébb ellenfelet kaphat, emellett egymással nem kerülhetnek szembe.

Eredmény, férfi Eurokupa, N csoport, 3. nap

Groupama-Honvéd – Würzburg (német) 21-4 (6-0, 6-0, 6-1, 3-3)
Magyar góldobók:
Angyal 5, Szivós, Tóth 4- 4, Hárai, Hangody, Salamon 2-2, Kovács P., Kovács R. 1-1

Az N csoport végeredménye:
1. Groupama-Honvéd 6 pont
2. Sturm 2002 3
3. Würzburg 0

Ajánlott videó

Olvasói sztorik