Sport

Kiválóan helytálltak a magyar lányok a tornász-vb-n

A remeknek mondható 20. helyen végzett a magyar válogatott a tokiói tornász-világbajnokság csapatversenyében.

Jól kezdődött a mieink éles bemutatkozása a japán fővárosban.

A Divéky Luca, Böczögő Dorina, Austin Sheppard, Lónai Hajnalka, Gombás Laura és Nagy Orsolya összeállítású női csapat a 20. helyet szerezte meg.

Draskóczy Imre vezetőedző tájékoztatása szerint az egész csapat jól tornázott, mindössze három rontás volt, felemáskorláton Divéky, gerendán pedig Böczögő és Sheppard hibázott. Összességében a magyar női válogatott előrelépett, hiszen az elmúlt 10 év legjobb helyezése a 2003-as annaheimi vb-n volt, a 21., most pedig a 20. pozíciót szerezte meg az együttes.

Mindez az olimpiai kvóta szempontjából azt jelenti, hogy csapatként nem szereztünk kvalifikációt, itt a legjobb 16 érdekelt, de ez nem is volt elvárás, így a magyarok két női versenyzője indítható majd a januári londoni tesztversenyen.

Egyéni összetettben a legjobban Austin Sheppard szerepelt, aki az 52. helyen végzett a 216 versenyzőből, míg Böczögővel ugráson finálé közeli helyezéseket gyűjtöttek be, Sheppard 11., Böczögő 14. lett. Ez egyébként azt jelenti, hogy Sheppard a harmadik számú tartalék az ugrás fináléjában. Felemáskorláton Sheppard 69., Böczögő 71. lett, gerendán 93. helyével Gombás szerepelt a legjobban, talajon pedig Böczögő 65. helyével.

Eredmény – egyéni összetett
52. Austin Sheppard – ugrás 14.533 felemáskorlát 12.933 gerenda 12.366 talaj12.633 52.465
57. Böczögő Dorina – ugrás14.000 felemáskorlát 12.933 gerenda 12.266 talaj 13.066 52.265 90. Gombás Laura ugrás 13.066 felemáskorlát 12.000 gerenda12.791 talaj 11.500 49.357
115. Divéky Luca – ugrás13.133 felemáskorlát 10.266 gerenda 12.400 talaj 11.300 47.099
Nagy Orsolya – ugrás 13.500 felemáskorlát 11.433
Lónai Hajnalka . gerenda 12.433 talaj 12.000


“Nagyon örülök, hiszen a lányok pozitívan, harcosan versenyeztek, sajnálom, ezt a három rontást. Mindenképpen nagy előrelépés ez a 20. hely, hiszen közel 10 éve nem szerepeltünk ilyen jól. Csillag Tündét nem tudtuk pótolni, és a nagy álom, a 16 közé jutás csak egy jó Csillag Tündével lett volna elérhető”
– értékelt Draskóczy Imre.

“Három szeremmel elégedett vagyok, de gerendán sajnos hibáztam. Még nem tudom pontosan miért, de nagyon sajnálom. Ezzel elszálltak az egyéni összetett 24-es fináléba való bekerülésem reményei is. Ennek ellenére örülök, mert a csapat nagyon jól versenyzett, sokat segítettünk egymásnak, külön szurkolótáborunk volt, mivel a fiúk drukkoltak nekünk. Az is jó volt, hogy a végén, jó időpontban léptünk a szerekhez, az ukránokkal, a spanyolokkal és az olaszokkal egy csoportban” – mondta Böczögő Dorina.

Altorjai Sándor, csapatvezető így nyilatkozott a lányok szereplése után: “Elégedett vagyok a lányok szereplésével, a 20. helyet boldogan aláírtuk volna a vb előtt. Összességében csak azt sajnálom, hogy két könnyebb mozdulatban volt a rontás gerendán, és az több mint egy pontot jelentett. De hangsúlyozom, elégedett vagyok ezzel az eredménnyel”.

Berki nyújtón és gyűrűn a ló mellett
Eldőlt, hogy a világbajnok Berki Krisztián lólengés mellett nyújtón és gyűrűn indul a tornászok tokiói olimpiai kvalifikációs világbajnokságán.
Az Európa-bajnok úgy utazott ki, hogy bokájával probléma volt, lába nem jött kint teljesen helyre, így az ugrást ki kell hagynia. Mint ismeretes, az olimpiai kvótához Berkinek lovon érmes helyezés szükséges, a másik két szeren pedig az átlag pontszám 85 százaléka.
A Berki Krisztián, Hidvégi Vid, Rácz Attila, Vlacsil Attila, Babos Ádám és Kállai Zoltán összeállítású férfi csapat egyébként jó állapotban van, és felkészülten várja a vasárnapi megméretettést. A férfi selejtező pontos eredménye csak hétfőn derül ki, illetve az is, hogy elérte-e Berki a pontszámok 85 százalékát. A szerenkénti finálékat egyébként jövő hétvégén rendezik.
“Jó formában érzem magam, de ahogy már korábban is mondtam, én az olimpiai kvótát szeretném megszerezni. Sajnos, nem jött teljesen helyre a bokám, így az ugrást ki kell hagynom, ennek pedig nem örülök annyira. Mivel nem szeretnénk kockáztatni, a nyújtót és a gyűrűt is egyszerűsített leugrással, egy szaltóval fejezem be” – értékelt Berki Krisztián.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik