Sport

Új autókat kaptak a magyar olimpikonok

A jövő évi londoni ötkarikás játékokra készülő sportolók és edzőik a Magyar Suzuki Zrt.-től vehették át a járgányokat.

A MOB közleménye szerint a negyvenöt autóból – új Swiftekből és Kizashikból – álló flotta feladata, hogy segítse a felkészülést, megkönnyítse, kényelmesebbé tegye a sportolók és trénereik életét a londoni olimpiáig hátralévő időben.

“Örömünkre szolgál, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság gyémánt fokozatú támogatója, a Magyar Suzuki Zrt. évek óta a magyar sport, a magyar olimpiai csapat érdekeit szolgálja” – nyilatkozta Borkai Zsolt, a MOB elnöke.

“Nagyon köszönjük, hogy támogatásukkal hozzájárulnak ahhoz a megfeszített munkához, amely a magyar sportéletben folyik, és biztosítják a nyugodt körülményeket a londoni felkészüléshez. Bízom benne, hogy a ‘mi autónkkal’ a jövőben is szoros lesz az együttműködésünk.”


“Reméljük, a magyar sportolók fényesebbnél fényesebb érmeket szereznek az olimpián. Szeretnénk, ha a sportolók és edzőik sikereihez szerény mértékben mi is hozzájárulhatnánk”
– mondta Takeucsi Hiszasi, a Magyar Suzuki Zrt. vezérigazgatója.

A flotta legkülönlegesebb darabját a háromszoros olimpiai bajnok kajakos, Douchev-Janics Natasa használhatja: ő már szerdán átvehette Szegeden a húszéves esztergomi gyárban júliusban legyártott kétmilliomodik kocsit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik