Sport

Harcsa Zoltán a harmadik olimpiai kvótás bokszolónk

A bakui ökölvívó-vb-n a Harcsa Zoltánt a nyolcaddöntőben legyőző ukrán Jevgen Hitrov bejutott a 75 kg-osok fináléjába, így a magyar is "olimpikonná lett".

A mindössze 18 éves kispesti bokszoló súlycsoportjában 10 olimpiai indulási hely talált gazdára az azerbajdzsáni világbajnokságon, és mivel Harcsa Zoltán a későbbi döntőstől szenvedett vereséget a nyolc közé kerülésért, tizediknél rosszabb helyen már nem végezhet.

“Nagyon izgultam a meccs előtt, és azalatt is, izzadt a tenyerem” – mondta boldogan az ukrán győzelmét követően Harcsa.

“A találkozót megelőzően az kicsit megnyugtatott, hogy én ezt a románt már vertem korábban, persze ugyanő most megverte a kubai olimpiai ezüstérmest. Az első menet után látva az eredményt nagyon bizakodtam, aztán amikor a másodikban láttam az ütésváltást, majd, hogy a román tántorogva padlóra került, megkönnyebbültem. Nagyon boldog vagyok, 18 évesen ott vagyok az olimpián, ez óriási dolog” – mondta a magyar fiú.

A magyar csapat így ugyan érem nélkül, ám három londoni hellyel zárta a vb-t, melynek döntőit szombaton rendezik. Harcsa mellett korábban a két negyeddöntős, Káté Gyula (64 kg) és Varga Miklós (60 kg) biztosította helyét a londoni játékokon.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik