Sport

25 évesen visszavonul a volt világelső teniszező

Két évvel bátyja, Marat visszavonulása után Dinara Szafina is úgy döntött, hogy befejezi teniszkarrierjét.

A 25 éves játékos krónikus hátfájdalmai miatt döntött így. Elhatározását testvére jelentette be, akit pénteken az Orosz Tenisz Szövetség alelnökének választottak.

“Dinara úgy döntött, hogy befejezi a pályafutását. A hétköznapi helyzetekben jól érzi magát, de az állapota már nem engedi meg, hogy profi szinten teniszezzen” – fogalmazott Marat Szafin, aki húgához hasonlóan korábban vezette a világranglistát.

Szafina már 2010 eleje óta bajlódott a hátával, utolsó mérkőzését pedig idén májusban, a madridi tornán játszotta.

Az orosz teniszező 2009-ben vezette a WTA-rangsort, és összesen 12 tornát nyert egyesben, de Grand Slam-viadalon soha nem tudott diadalmaskodni: a Roland Garroson kétszer (2008, 2009), míg az Australian Openen egyszer (2009) jutott be fináléba, de mindhárom alkalommal kikapott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik