Sport

Kálmán majdnem elhagyta a Falcót

A szombathelyi kosárlabdázóknál kevesebbet keresnek majd a játékosok, de a legendás irányító, Kálmán László egyéni szponzort kapott.

A férfi kosárlabda-bajnokságban szereplő Falco KC Szombathely sajtótájékoztatót tartott csütörtökön délután. Az összejövetelen kiderült, hogy a játékosoknak visszavették a fizetését – írja a BB1.hu oldal.

Az eseményen Dr. Czeglédy Csaba, az egyik helyi cég vezetője (mellékesen önkormányzati képviselő) és Kálmán László csapatkapitány jelent meg. A cégvezető elmondta, példát szeretnének mutatni a többi helyi vállalkozásnak, hogy a gazdasági válság után támogassák a helyi kosárlabdacsapatot, mert az önkormányzat eddig erőn felül teljesített ezen a téren.

Az általa képviselt Human Operator Zrt. korábban bejelentette, hogy Kürthy Lajos súlylökőt és Fazekas Róbert diszkoszvetőt is támogatja, most Kálmán László lett kiválasztva a klubból.

A helyi legenda elárulta, most gazdálkodik a legkevesebb pénzből az együttes, legalábbis a korábbi évekhez képest. Így elgondolkodott azon, hogy távozik a csapattól. Most, hogy személyes támogatást kapott, eldöntötte, marad Szombathelyen. Sőt, úgy véli, meglepetést okozhat a bajnokságban a sárga-fekete klub, amely 2008-ban magyar bajnok lett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik