Sport

Csötönyi Sándornak csak az érem hiányzik

Iván Imre Krisztián
Iván Imre Krisztián

2011. 10. 06. 16:07

A magyar szövetség elnöke jó eredménynek tartja a két olimpiai kvótát a bakui ökölvívó-vb-n, az érem hiánya miatt azonban nem tökéletesen elégedett.

“Nagyon sajnálom, ami Káté Gyulával történt, nyilvánvalóan elcsalták a meccsét – kezdte értékelését a mostani vb magyarok számára legfájóbb emlékének felelevenítésével a nemzetközi szövetség végrehajtó bizottságának tagja. – Sajnos az a helyzet, hogy sok pontozóról csak ilyenkor derül ki, hogy teljesen alkalmatlan a feladatára. Addig, amíg nem volt igazán tétje a találkozóknak, nem voltak komoly problémák itt Bakuban, a nyolcaddöntőktől kezdve azonban egyre súlyosabb dolgok történtek, egyes pontozók nem azt nyomták, ami a ringben történt, hanem próbáltak megfelelni valakiknek. Szomorú vagyok, mert az ilyen meccsek után, többek között az én nyomásomra, már hiába vették ki a pontozói székekből a nem odavalókat, Gyuszin ez nem segített.”

Káté éremért vívott szerdai meccsén a második menetet látták egészen érthetetlenül a bírók, s hiába tűnt jobbnak riválisánál a magyar öklöző, az addigi egypontos előnyéből hétpontos hátrányba került, ahonnan már nem volt visszaút.

“Egészen elképesztő, ami akkor történt, hárman lehozták 11-3-ra a menetet, ami az új rendszer szerint a szakasz végeredménye is volt, úgy, hogy összesen nem volt 14 ütés a ringben, ráadásul a brazil nem is talált tisztán, többségében Káté könyökét meg vállát maszatolta, tényleg nem értem, Gyulának bőven vezetnie kellett volna” – mondta Csötönyi.

A válogatott összteljesítményéről ugyanakkor szerinte sokat elárul, hogy más szövetségek vezetőitől is csak elismerő szavakat kapott a napokban.

“Többen jöttek oda hozzám, és veregették meg a vállamat, ami egyrészt nagyon jól esett, másrészt mutatja, hogy jó állapotban voltak a srácok, és szinte mindannyian jól is bokszoltak, kihozták magukból, ami bennük volt – nyilatkozta a sportvezető. – Azért sem lehetek elégedetlen, mert ezt az évünket alaposan felborította a júniusi Európa-bajnokság, csak februárban derült ki, hogy lesz, s így át kellette írni az addigi felkészülési terveket. Arról nem beszélve, hogy a legjobbjaink közül szinte mindenkinek volt kisebb-nagyobb nyavalyája az elmúlt hetekben. Például a tavaly Eb-győztes Bacskai Balázsnak egy héttel az utazás előtt fordult ki a bokája, itt meg egy bordasérülést is összeszedett, ráadásul nagyon nem feküdt neki az amerikai a nyolcaddöntőben. Nem is tudta megoldani a feladatát, ami fájó, de ahogy szoktam mondani, nincsenek véletlenek.”

Csötönyi Sándor szerint ismét látszott, hogy van fantázia a versenyzőkben, s a két kvóta – a 64 kilós Kátéé és a 60 kilós Varga Miklósé – jó eredmény. Ez a szám három is lehet, ha a Harcsa Zoltánt a nyolcaddöntőben legyőző ukrán bejut pénteken a 75 kg fináléjába.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Budapest, 2012. január 6.
Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke (j2) érkezik a kormányfő parlamenti dolgozószobájába. Mögötte áll Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter (j), Fellegi Tamás, az IMF-tárgyalásokkal megbízott tárca nélküli miniszter (b2) és a Miniszterelnökséget vezető Varga Mihály (b).
MTI Fotó: Kovács Tamás
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.