nfl
Sport

Egy hónapra rózsaszínbe öltözik az NFL

Október a mellrák elleni kapány hónapja az NFL-ben, ezért minden mérkőzésen feltűnik majd a rózsaszín a játékosok felszerelésein.

Ne lepődjenek meg az amerikaifutball-bajnokság szerelmesei, ha a vasárnapi mérkőzések során – sőt egészen október végéig – kedvenceik rózsaszínű kesztyűben, vagy cipőben lépnek pályára. A meghökkentő szín a mellrák elleni kampányra hívja fel a figyelmet, ugyanis a betegség szimbóluma a pink szalag.

Az NFL 2009 óta partner a mellrák elleni harcban, és ezzel az egy hónapos akcióval támogatják a ligát és a játékot szerető hölgy rajongókat. Ennek keretén belül a játékosok, az edzők és a játékvezetők is viselnek majd valamilyen pink kiegészítőt (fogvédő, törölköző, baseball sapkák), és minden mérkőzésre egyedi, a betegség elleni harc szimbólumával ellátott labdát és mezeket gyárt a liga. Sőt, még a kezdés előtt feldobott negyeddolláros, és a pom-pom lányok ruhája is rózsaszínű lesz.

Ezeket a tárgyakat a játékosok dedikálják – legyen szó akár a csuklószorítókról, vagy kesztyűkről-, és az NFL holnapja árverésre bocsájtja. A befolyt összeget az Amerikai Rákellenes Liga kapja, hogy a szűrővizsgálatokat, és prevenciós programjaikat finanszírozhassák belőle.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik