Sport

Vajda és Szabó is indul a maratoni kajak-kenu vb-válogatón

A gyorsasági szakág olimpiai és világbajnokai is indulnak a hétvégi, győri maratoni kajak-kenu világbajnoki válogatón.

A hazai szövetség tájékoztatása szerint a hosszú távú menők, így Csay Renáta, Folláth Vivien és Györe Attila mellett az érdeklődők Vajda Attilát, Szabó Gabriellát és Kulifai Tamást is láthatják majd csatázni a szingapúri vb-részvételért.

A női mezőnyben a világbajnok Csay védettséget élvez, így egyesben ő már biztos részvevője a vb-nek (minden számban két-két magyar egység indulhat), párosban azonban nagy tolongás várható: Szabó Folláth Viviennel, Csay pedig az ifjúsági olimpiai bajnok Farkasdi Ramónával vág neki a versenynek, és ott lesz a rajtnál az Európa-bajnoki címvédő Bedőcs Krisztina, Bara Alexandra duó is.

A szombat-vasárnapi versenyen férfi kajakban lesz a legtöbb induló, a felnőtt egyesre 23-an, az ifjúságira 43-an adták le nevezésüket. A felnőtteknél az Eb-bronzérmes Noé Milán mellett a kétszeres világbajnok Szakály Viktor és az 1973-as születésű Salga István is vízre száll. Utóbbi párosban egy fiatal tehetséggel, Ceiner Benjáminnal versenyez, míg Noé Boros Adriánnal, Kulifai pedig Schenk Áronnal indul.

Férfi kenuban Vajda duplázik: Peking bajnoka egyesben és Fürdök Gáborral párosban is ott lesz a győri viadalon. Egyszerű dolguk azonban biztosan nem lesz, hiszen az Európa-bajnoki címvédő Györe Attila, Kövér Márton kettőssel kell megküzdeniük a győzelemért.

Az csak a válogató után dől el, hogy pontosan hány fős magyar csapat utazhat a szingapúri világbajnokságra, amely október 21-én kezdődik.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség az A-egységek utaztatását és versenyeztetését finanszírozza, ez is több millió forint. Nagyon bízunk benne, hogy az egyesületek, valamint a szponzorok is a versenyzők mögé állnak, és végül mindenki, aki indulási jogot szerez, rajthoz is tud állni a szingapúri viadalon” –- nyilatkozta Hüttner Csaba, a magyar válogatott csapatvezetője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik