Sport

Tovább szigorodik a doppingellenőrzés

Az idén 1100, a londoni olimpia évében pedig 1300 vizsgálatot végeznek el a Magyar Antidopping Csoport (MACS) szakemberei állami megrendelésre.

Mindezt Tiszeker Ágnes, a MACS ügyvezető igazgatója csütörtökön a sajtó képviselőivel folytatott háttérbeszélgetésen mondta el. A médiával való találkozás apropóját az adta, hogy 300 nap múlva kezdődnek a nyári ötkarikás játékok, s ezzel összefüggésben is tovább szigorodik az ellenőrzés.

A hazai doppingkontrollt végző MACS vezetője elmondta, valamennyi olimpiai szereplésre esélyes magyart “górcső alá” vesznek, lesz, akit több alkalommal is mintaadásra köteleznek. A mintákat a Bécshez közeli – a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) által elismert – seibersdorfi laboratóriumban elemzik, amely Európa egyik legjobb akkreditált laborjának számít.

A WADA már eljuttatta a nemzeti szervezetekhez a 2012-es tiltólistát, amelyben a mindennapi orvosi gyakorlatban gyógyszerként – például asztma ellen – használatos szerek egy része már nem, illetve nem minden sportnál szerepel. Változatlanul a nem megengedett szerek között van viszont például az alapvetően izomtömegnövelő klenbuterol. Ezzel szennyezett élelmiszerek a magyar hatóságok vizsgálatai szerint itthon nincsenek, a Kínába utazóknak ugyanakkor továbbra sem biztonságos húskészítményeket fogyasztani. A táplálék-kiegészítők ugyanakkor Magyarországon is változatlanul nagy veszélyt jelentenek, mivel forgalomba kerülhetnek olyan készítmények, amelyek a WADA tilalmi listáján szereplő szert is tartalmaznak.

Tiszeker doktor kitért rá, hogy a gazdasági válságban levő Görögország a sportot illetően is bajban van: előfordulhat, hogy versenyzői nem lehetnek ott Londonban, mivel – doppingellenes tevékenységének elégtelensége miatt – a WADA leminősítette, a “nem megfelelő” kategóriába sorolva át. Ilyesféle visszasorolásra amúgy korábban még nem akadt példa.

Magyarország tavaly kapta meg a teljes megfelelőségi státuszt, a tavasszal elfogadott doppingellenes kormányrendelet pedig mindenben követi a WADA előírásait – mondta a nemzeti doppingellenes szervezet első embere.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik