Sport

Jótékonysági akció mellett kötelező a továbbjutás a Fradinál

Iván Imre Krisztián

2011. 09. 29. 13:42

Az osztrák Korneuburg elleni KEK-párharcra készül a sorozatban címvédőként induló FTC-Rail Cargo Hungaria női kézilabdacsapata.

Elek Gábor vezetőedző, a 24 közé jutásért rendezendő első, szombati mérkőzést felvezető csütörtöki sajtótájékoztatón kiemelte: a mostani ellenfél a héten Németh András együttesével, a Hypo NÖ-vel játszott bajnokit, és a honfitárs kolléga tájékoztatása alapján felesleges videóelemzéssel múlatni az időt.

“Azt hiszem, nem okozhat gondot, hogy most továbbjussunk, de utána már jöhetnek komoly ellenfelek. Véleményem szerint most erősebb a KEK mezőnye, mint az előző kiírásban, amikor 1978 után ismét nyerni tudtunk. A mostani premizálási elv alapján a négy közé jutást tűztük ki célul” – tette hozzá Elek.

A KEK-hez csatlakoznak a következő körben a Bajnokok Ligája selejtezőjében elvérzett együttesek, például a Debrecen, majd a BL csoportköréből is érkeznek erős csapatok. A mostani szezonban hat ellenfél legyőzése szükséges a KEK-trófea elhódításához.

A szombati népligeti meccsen, a KEK-nyitányon a csapat vendégül látja a Down-alapítvány lakóotthonainak sportbarátait, akik közül sokan ferencvárosi szimpatizánsok.

Magyari Tímea, a lakóotthonok vezetője jelezte, hogy az általuk készített tárgyakat árulnak majd a mérkőzés napján a népligeti arénában. “Ez egyrészt anyagi segítséget jelent a számukra, másrészt nagyon jó lehetőség nyílik a fogyatékosok és nem fogyatékosok találkozására” – tette hozzá Magyari Tímea.

A csapat új aranyfokozatú támogatója lett az Orangeways Drinks Kft., az erről szóló megállapodást most írták alá.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.