Sport

Akár kombinált pálya is lehet a Hungaroring

Nemcsak autós, hanem motoros versenyeket is rendezhetnének a Hungaroringen, ehhez azonban jelentős pénzösszegre van szükség - jelentette ki Gyulay Zsolt.

A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke azt mondta, szeretnék kombinálttá alakítani a mogyoródi pályát, az ehhez szükséges pénz előteremtése azonban nem csak a Hungaroring Zrt.-n múlik.

“A motoros és az autós pálya nagyban különbözik, el kell dönteni, hogy milyen irányba mozdulunk el” – fogalmazott Gyulay Zsolt, a létesítményt működtető Zrt. elnök-vezérigazgatója a Digi Sport televízió Reggeli Start című műsorában.. “Szeretnénk motoros versenyeket is rendezni, de azt tudomásul kell venni, hogy jelenleg autós versenyek rendezéséhez megfelelő pályánk van, és ez nem egyezik mindenben a Nemzetközi Motorkerékpár Szövetség előírásaival.”

A Mogyoródon idén júniusban debütált túraautó-világbajnoki (WTCC) futam további megrendezésével kapcsolatban az MNASZ elnöke azt mondta, hosszú távon Magyarországhoz lehet kötni az eseményt, de ehhez arra is szükség van, hogy stabilizálni tudják a versenysorozat magyar érdekeltségét.

“Turisztikai szempontból kedvezőbb, hogy jövőre már májusban vb-futamot rendezünk” – jelentette ki Gyulay. “A döntésünkben természetesen szerepet játszott az is, hogy van magyar pilóta a versenysorozatban, Michelisz Norbertnek volt már futamgyőzelme és esélyes arra, hogy az élen végezzen. Az idei futam ingyenes volt, de nem várhatjuk el az államtól, hogy kizárólagos támogatást nyújtson. Nekünk is nyereséget kell hozni, megpróbálunk szponzorokat bevonni és jövőre a nézőknek is belépőt kell majd fizetni.”

A Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója hozzátette, a WTCC verseny 2013-as megrendezéséről jövőre tárgyalnak majd, ugyanakkor hangsúlyozta, a túraautó-vb és a Forma-1 jogdíjait nem lehet összehasonlítani.

“A Forma-1 megrendezése milliárdos, a WTCC futam lebonyolítása százmilliós nagyságrendet jelent” – mondta. “A Forma 1-es megállapodás 2016-ig szól, addig be vagyunk biztosítva, és ez nem a Hungaroring döntése, hanem kormánydöntés.”

Az MNASZ elnöke hozzátette, az esetleges hosszabbításról 2013-ban vagy 2014-ben kell megkezdeni a tárgyalásokat Bernie Ecclestone cégével, amelynek Magyarország 25 éve fix és nagyon jó partnere.

“Idén elkészül majd egy hatástanulmány, ami részletesen bemutatja, hogy milyen bevételeket jelent Magyarországnak a Forma-1-es futam megrendezése” – mondta Gyulay. “Egy biztos, a Forma-1-hez köthető hazai GDP-bevételek messze meghaladják azt a pénzt, amit az állam jogdíj, illetve amit a Hungaroring rendezés címén a futamra költ.”

A hazai autósport anyagi helyzetével kapcsolatban az MNASZ elnöke úgy fogalmazott, csökken a csapatok létszáma, kevesebben tudnak részt venni a pontszerző futamokon, ezért a szövetségnek az a feladata, hogy olyan megoldást találjon, amellyel segíteni tudja a csapatokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik