Sport

Keményen készülnek a magyarok a vívó-vb-re

Egyelőre nem kizárt, hogy a párbajtőröző Rédli András sérülése ellenére elindul a jövő szombaton kezdődő olaszországi vívó-világbajnokságon.

Kulcsár Győző, a fegyvernem szövetségi kapitánya az MTI érdeklődésére hétfőn elmondta, hogy Rédli saját otthonában sérült meg, egy rossz lépésnél kifordult a bokája, emiatt nem is tartott a csapattal az olaszországi edzőtáborba, ugyanakkor alakulhatnak még úgy a dolgok, hogy esetleg ott lehet a vb-n.

“Ma megy kontrollra a Sportkórházba, ahol eldől, hogy edzhet-e. Ha így lesz, a héten lejön Tatára, és majd meglátjuk, mit mutat. Ha viszont kiderül, hogy még nem végezhet edzésmunkát, a tartalék Szényi Péter kerül majd a csapatba, de itt még nem tartunk” – fogalmazott.

A szakvezető beszélt arról is, hogy az utóbbi idők egyik legszínesebb felkészülésén vannak eddig túl, igyekeztek úgy összeállítani a programot, hogy megtörjék a monotóniát: voltak magaslati edzőtáborban, Tatán, Prágában és Pozsonyban, valamint Olaszországban, ahol a hazaiak mellett kínaiakkal is vívhattak. Ezen a héten még egy kemény szakasz vár a válogatottakra Tatán, aztán Budapesten már a formába hozás, az “élesítés” kerül előtérbe.

A vb-reményeket illetően Kulcsár Győző megemlítette, hogy a férfi csapatnak – ebben a szakágban csak az egyéni küzdelem szerepel a londoni olimpia műsorán – kizárólag a cataniai szerepléssel kell törődnie, messzebbre nem kell előretekintenie, a női alakulat azonban egy jó eredménnyel kedvező helyzetbe hozhatja magát az ötkarikás részvételt illetően.


“Nagyon tisztességesen készülnek a lányok, tisztában vannak azzal, mi a tétje a világbajnokságnak. Egyikben-másikban azért időnként tudatosítani kell, hogy nem neki egyedül kell megnyerni egy-egy meccset, hanem az a fontos, hogy a csapat győzzön, ehhez pedig lehet, hogy bele kell törődni akár egy 1-0-s vereségbe is. Ha valakit elkap a hév, és gyorsan javítani akar, nehéz helyzetbe hozhatja a csapatot”
– mondta a kapitány, aki egyébként az elmúlt időszakban többször hangsúlyozta, hogy a női párbajtőrözők leginkább a 2016-os riói olimpiára érhetnek be, kivéve persze a már régóta a világ élmezőnyéhez tartozó Szász Emesét.

Kulcsár Győző azt is megemlítette, hogy idén a románon kívül valamennyi erős válogatottat legyőzték már a lányok, a versenyeken mindig bejutottak a legjobb nyolc közé, a világranglistán mégis csak a 11. helyen állnak. A szakvezető szerint nagyon nagy siker lenne, ha a világbajnokságon a négy közé tudna kerülni a magyar női párbajtőr-válogatott. A férfiakra külön nem tért ki, de ez a szakág hagyományosan szállítja az érmeket, a tavalyi vb-n Boczkó Gábor és a csapat is harmadik volt.

Rédlin kívül a válogatott egy másik tagja, a tőröző Knapek Edina is sérült jelenleg, de ő már túl van a pontos helyzetfelmérésen, s úgy számol, hogy a vb-ig rendbe jön. “Bízom benne, hogy így lesz, végül is addig még van két hét. A múlt héten edzés közben sérült meg a jobb combom, de szerencsére a felső része, így a kitörésben nem akadályoz. Részleges izomszakadást állapítottak meg, kenegetem, kezelésekre járok” – mondta Knapek.

A magyar vb-csapat

Férfiak:

kard: Szilágyi Áron, Decsi Tamás, Nemcsik Zsolt, Lontay Balázs
párbajtőr: Boczkó Gábor, Imre Géza, Somfai Péter, Rédli András? (tartalék: Szényi Péter)
tőr: Szabados Gábor, Gátai Róbert, Szabados Kristóf, Széki Bence

Nők:

kard: Benkó Réka, Márton Anna, Várhelyi Kata, Damu Dóra
párbajtőr: Szász Emese, Takács Emese, Antal Edina, Békefi Edina
tőr: Mohamed Aida, Knapek Edina, Varga Gabriella, Kreiss Fanni

Ajánlott videó

Olvasói sztorik