Sport

A Szolnoknak nehezebb, a Honvédnak könnyebb lesz az Eurokupában

Kialakították a férfi vízilabdacsapatok Eurokupájának második selejtezőkörös csoportjait.

A csoportokat elnézve a Honvéd szinte biztos továbbjutónak tekintendő, de a Szolnok helyzete sem reménytelen. A Groupama-Honvéd – derült ki a LEN, az európai szövetség honlapjának híréből – ráadásul a kért rendezői jogot is megkapta, így a Kőér utcában fogadhatja október 7. és 9. között az orosz Sturm 2002 együttesét és a német Würzburgot. A trióból az első kettő jut tovább a legjobb 16 közé.

A Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP szintén háromtagú csoportba került, s a franciaországi Nizzában a hazai Nice, illetve az olasz Savona egyikét kell megelőznie ahhoz, hogy a nyolcaddöntőben is folytathassa szereplését.

Az Eurokupában a legjobb 16-ba kerülő csapatok összepárosítását, illetve az első számú kontinentális kupasorozat, a Bajnokok Ligája három magyar gárdát – a bajnoki címvédő ZF-Egert, továbbá a TEVA-Vasas-UNIQA-t és a Szeged-Beton VE-t – is felvonultató, tizenhat csapatos főtáblás mezőnyének négyes csoportokba osztását október 16-án végzik el az az európai szövetség (LEN) illetékesei Zágrábban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik