Sport

Bacskai, Káté és Szellő kiemelt az ökölvívó világbajnokságon

Vasárnap a bakui Hejdar Alijev Sportcsarnokban az ökölvívó vb sorsolásán a kiemelt Bacskai Balázs, Káté Gyula és Szellő Imre kellemes beosztást kapott.

A kiemelés alapja a világranglista, csakhogy jó néhányan nem jöttek el az azeri fővárosba a rangsoroltak közül. Ennek meglett az az előnye, hogy a rangsorban amúgy is éllovas Bacskai (69 kg) és a 3. helyezett Káté (64) mellé az Eb-bronzérmes Szellő Imre (81) is kiemeltté avanzsált, amelynek biztató sorsolás lett a következménye.

Leszögezhetjük: mindhármuknak megvan az esélye a kvótaszerzésre, ahogy Szántó Imre mesteredző fogalmazott, innen már versenyzőinken múlik a siker.

Apró probléma, hogy a magyarok közül többen egy hét elteltével lépnek szorítóba, az addig hátra lévő időt okos formaidőzítéssel, személyre szóló – hiszen már ismertek az ellenfelek – edzésekkel kell eltölteni.

Kovács László szövetségi kapitány közepesnek minősítette a sorsolást, egy tízes skálán ötösre – végtére is teljesen mindegy, úgyis a szorítóban dőlnek el az igazán fontos dolgok. Egy politikusunk elhíresült mondásának parafrázisát használva: nem sorsolást kell nyerni, hanem világbajnokságot.

A magyarok sorsolása, illetve az első fordulóbeli ellenfelek.

49 kg (48 versenyző):
Ungvári István (Harangi SE) erőnyerő az első körben, a 16 közé jutásért október 3-án a kínai olimpiai és világbajnokkal, Cou Si-minggel vagy a dominikai Juan Medinával bokszol.

52 kg (59):
Dobrádi István (KSI) az indiai Surahjoy Mayengbammal mérkőzik kedden délután a 32-be jutásért.

56 kg (57):
Kalucza Norbert (DVSC)
ellenfele a 32 közé jutásért az elefántcsontparti Koffi Yoboue, a mérkőzést szerdán este rendezik.

60 kg (66):
Varga Miklós (Harangi SE) szombaton a grúz Nikoloz Izoriával küzd a 32-ért, ha továbbjut, az algériai Chadi vagy a mauritiusi Colin jön.

64 kg (67):
Káté Gyula (Kispest) a 3. kiemelt, a 32-be jutásért pénteken a fehérorosz Jevgenyij Ramaskevics vagy a katari Mohammed Abdulla az ellenfele.

69 kg (63):
Bacskai Balázs (Vasas), az első kiemelt, erőnyerő, a 32 között vasárnap a venezuelai Gabriel Maestre vagy a mexikói Óscar Molina jön.

75 kg (67):
Harcsa Zoltán (Kispest)
a salvadori José Bernallal kezd a 32-be jutásért szombaton, majd egy venezuelai vagy egy francia kerülhet sorra.

81 kg (56):
Szellő Imre
a 9. kiemelt, a 32 között szerdán a svéd Katende Kennedy ellen lép szorítóba, utána az ukrán Olekszandr Gvozdik vagy a jamaikai Jovan Young következhet.

91 kg (47):
Darmos József (Vasas)
erőnyerő, október 3-án a 16 közé jutásért kezd vagy az albán Christian Demaj, vagy az ausztrál Sammy Blyth ellen.

+91 kg (40):
Bouquet Bence (Vasas)
is erőnyerő, a román Mihai Nistorral kezd a 16 közé jutásért vasárnap, utána a horvát Filip Hrgovic jöhet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik