Sport

Kiütéses dunaújvárosi siker Ausztriában

A Dab.Docler hokicsapata magabiztos, 8-2-es győzelmet aratott Linzben, a Nationalligában.

Az Acélbikák legutóbb a Kapfenberg gárdáját győzték le 1-0-ra hazai pályán, most az idegenbeli szereplésbe is belekóstolhattak az osztrák másodosztályban. Stephan Lundh együttese egyáltalán nem volt megilletődve, Szappanos Dávid ugyanis egyenlő létszámnál, Azari Zsolt pedig emberhátrányban mattolta Christoph Lindenhofert, így már az első szünetben 2-0 volt ide.

Még hét perce sem ment a második harmad, amikor újra megrezdült a Linz farmcsapatának hálója, ezúttal Hüffner Adrián volt a tettes emberelőnyből. Szépíteni tudott ugyan a hazai gárda, ám a harmadik etapban akkora verést kapott, amelyre nem biztos hogy számított, a Fejér megyeiek ugyanis meg sem álltak összességében nyolc gólig, míg Sevelának csak kétszer kellett kiszednie maga mögül a korongot. Hüffner egymaga négyig jutott és kiosztott mellé két gólpasszt is.

A Dab.Docler így két meccs után hibátlan a Nationalligában.

Eredmény – Nationalliga
Linz – Dab.Docler 2-8 (0-2, 1-1, 1-5)

 

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.