Sport

Szuper Levente újra az Arizona Sundogsban

A magyar válogatott kapus visszatér korábbi csapatához, újabb egy idényre kötelezte el magát a Central Hockey League-ben érdekelt klubhoz.

Az arizonai csapat honlapja nagy terjedelemben és érezhető örömmel számol be Szuper visszatéréséről.

“Voltak anyagi és egyéb feltételeim, ezek teljesülnek. A feleségem is velem tarthat, ami fontos számomra. Október 5-én utazom ki, 10-én kezdődik az edzőtábor, 21-én pedig a szezon” – mondta csütörtökön Szuper Levente.

A 31 éves hokis nagyon jó teljesítményt nyújtott az előző szezonban, 18 győzelmet, 13 vereséget és 6 hosszabbításos vereséget könyvelhetett el az alapszakaszban, a 2342 védett perc, az 1240 védett lövés és a 18 siker pedig új klubcsúcs volt.

Az együttes honlapján a csapat edzője elmondta: “Szuper tapasztalt kapus. Képes irányítani, összefogni a csapatot és ezek a tulajdonságok elengedhetetlenek számunkra. Tudjuk, hogy számíthatunk rá, ha szükséges ő képes stabilizálni a hátsó alakzatot, tartást ad a csapatnak. Szuper érkezésével erősödtünk. Így két tapasztalt kapussal tudunk variálni a játékhelyzetnek megfelelően.”

Szuper vetélytársa a már 35. évét taposó Scott Reid.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik